Sziasztok.
Felhívásunkra, melyben megkértünk Titeket, ugyan írnátok nekünk pár sort, érkezett néhány iromány. Ezeket folyamatosan közzétesszük az oldalon, hogy lássátok, nem vagyunk hernyók.
Alant következik Ribizlee írása:
Opportunista felfogásra vallana, ha az egekig magasztalnám a Partizánokat… de mégis ezt fogom tenni. (hiszen Kálmán épp a halántékomhoz szegezi AK-47-es, mondanom sem kell, legálisan tartott házikedvencét)
Nem ma kezdték a fiúk!
Mondhatnók, ők a rádiózás valódi fenegyerekei, kik alatt generációk nőttek fel.
De erről kár is beszélnem, mindenki emlékszik a 70’es, illetve a 80’-as évekre, mikor is nem telt el úgy hétvége, hogy ne partizánkodtak volna a fiúk a budapesti frekvenciákon. (és az éjszakában, melynek sok kis partizán-fióka lett az eredménye)
Az én történetem 2006-ban kezdődik.
Kamaszkorom közepén, mikor a fejlődésemben pozitív példákra lett volna szükségem, akkor találtam rá a Partizánbálra, az akkori Budapest Rádión.
Hát, az, amilyenné lettem, nekik is „köszönhető”…
Elkerülhetetlen, hogy ne térjek ki rájuk részletesebben is.
Tehát, kedves hallgatótársaim, egy személyes élményekkel teli konkludálás következik az utolsó 3 rádiós hősről.
Íme:
Gábor, aki mint tudjuk egy Tehén és minden nőt meg akar termékenyíteni, nagy hatással volt rám, főleg a szókincsem fejlődésében.
Általa tanultam meg a töcskölés; a beledzés; a luvnya; a lezúzás; a rüfke és a lónyál kifejezéseket.
Hihetetlen az ember, olyan, mint aki már a Krisztus előtti időkben is a muffok után rohangált volna… :)
Történetei és élettapasztalata adják a műsor gerincét. És a lényeg: Neki mindig igaza van!
Viora, kedvenc műsorunk kiötlője és zenei szerkesztője az, aki csodás hangjával emeli a színvonalat! Melyet azonnal le is rombol néha az olvasni nem tudásával. :)
Hozzátenném, hogy vele kapcsolatban az első emlékem az, hogy nem jól olvasta be a nevemet, mikor először írtam adásba sms-t.
De nem bántom, mert egyezik a zenei ízlésünk és félek is tőle… Múltkor is csúnyán nézett, mikor a Rádió Q hadiszállásán ráültem „véletlenül” a kabátjára (félreértés ne essék, ő nem volt benne) és elkezdtünk játszani a lufival, a kék lufival, amihez SENKI sem érhet hozzá, csak ő. Szóval meghúzom magam :)
És, végül, de nem utolsósorban meg kell említenem azt a személyt, akinek a nevéből mára köszönési forma lett. Ő Kiss Kálmán, vagyis a „Kiss K-t mindenkinek!” kiötlője, aki adás végén „kimutatkozik”.
A férfi, akinek elvei vannak. Aki nem ad halott növényt ajándékba; aki levizeli az eldobott cigaretta csikkeket; aki retteg a pókoktól, de bátran szembeszáll a Tehénnel; aki feketében jár, és úgy vezet, hogy összeszarja saját magát a félelemtől. És ő az, akinek már az óvodában háreme volt, de nem azért meséli lépten-nyomon, hogy dicsekedjen vele, áh, dehogy…
Általuk és általunk, hallgatók által született a városi legenda, mely még mindig tart, ahogyan a ’Bál is… a szívünben örökké!
Hegedűs Viktória,
Alias: Ribizlee.
