Hotel Végtelen

Bizonyára feltűnt már neked is, hogy a Hotel Végtelen egy teljesen spontán műsor, ahol nincs előre megírt forgatókönyv. Mit forgatókönyv! Még egy jegyzetfüzet sincs, sőt, talán címszavakat tartalmazó papírfecnik sincsenek. Szinte egy baráti beszélgetésbe csöppen a hallgató, ahol folyamatosan dőlnek a poénok és az egyetlen dolog, ami előre meg van adva, az a műsor-témája, de minden más mindig csak az adott pillanatban alakul ki, legyen az egy jó beszólás, egy reagálás, vagy akár egy mélyebb, kifejtős gondolati-blokk. Az egyetlen hely, ahol az adás közben a hallgatók tudta nélkül egyeztethetnek a művészek, az a WC, a zenés blokkok alatt. Viszont még ezzel a lehetőséggel sem élnek, mert a WEB-kamerákat figyelve látható, hogy bizony a helyükön maradnak és továbbra is spontán zajlik minden. Mindez abszolút helyes kiejtéssel és gördülékenyen, elakadás nélkül jut el a hallgatóhoz, két órán keresztül. Ez nem a megszokott "format rádiózás", ez már maga a spontán valóság, az improvizáció magasiskolája. Szóval feltűnt? Észrevetted? Ha igen, akkor te is bedőltél a média legravaszabb átverésének, egy több milliárdos üzleti projectnek, a legmegtervezettebb macska-egér játéknak, melyben te vagy az egér és a macska a "Hotel Végtelen" néven futó, pénzügyi Mega-vállalkozás. Lássuk tehát a valóságot: hogy készül valójában a HV?

Túlzás nélkül megállapítható, hogy a HV az ország üzelti vállalkozásainak egyik meghatározó szegmense. A belepumpált több milliárd forint és milliós külföldi tőke, a mögötte álló alkotó gárda szellemi erőforrása önmagában is garantálhatná a minőséget, de egy ilyen volumenű vállalkozást abszurd dolog lenne a véletlenre bízni. Itt minden másodperc előre szerkesztett műremek, melyben nincs helye a legkisebb rögtönzésnek sem. Az a két óra műsor, amit a hallgató hetente hallhat, 168 órányi megfeszített munka végeredménye. Azt talán mondanom sem kell, hogy a legalaposabb felkészülés ellenére sem lehetne a műsort élőben előadni. Egyszerűen fizikai lehetetlenség lenne. Nincs az a profi rádiós vagy színész, aki képes lenne a legkisebb tévesztés nélkül eljátszani két órán keresztül, hogy minden spontán történik. Ezért az egész műsor felvételről hallható. De így sem könnyű. Gondoljunk csak bele, hogy amikor például a ´80-as években a "Szomszédok" című TV sorozat színészei próbáltak hétköznapinak tűnő, spontán párbeszédeket produkálni, milyen botrányosan gyenge, erőltetett és művi lett a hatás. A HV-t hallgatva ennek nyoma sincs. Nem is lehet, mert egy-egy mondatot néha százszor is újravesznek, digitálisan feljavítanak, szükség esetén átírnak - mindaddig, amíg tökéletes nem lesz. Lássuk a folyamatot:

A teljes szövegkönyv (beleértve minden poént, minden beszólást, minden szót és minden nevetést) a humor két állócsillagának a műve. Bizonyára feltűnt már, hogy MG történetei, Kálmán hangulathozó megmozdulásai, Viora frappáns reagálásai mennyire profik és jellegzetesek, mégis ismerősnek tűnnek. Ennek nyilvánvaló oka van: a két szövegkönyvíró nem más, mint Sas József és Ihos József (Kató néni). Az így előállított nyers szövegkönyv Fekete László erős ember lektori szűrőjén átfutva kapja meg végleges formáját. Ezt olvassa fel a Viora-Kálmán-MG trió. Hogy a spontanitás illúzióját minél inkább megteremtsék, úgy tesznek, mintha lenne SMS fal, szaggatna az audio stream, sőt, WEB-kamera adást is sugároznak. Ehhez a fiúk ruházatát Steiner Kristóf tervezte, a gesztusok és a személyiségjegyek Kocsor Zsolt útmutatásai alapján lettek kreálva. A nevek 2/3 részben szintén fantázianevek: a Magyar Gárda jelentős pénzzel támogatta a HV létrejöttét, ezért viszonzásképpen, gesztus gyanánt kapta nevét a trió legerősebb tagja. A Kálmán becenévre nincs magyarázat: Kocsor Zsolt ezt álmodta meg és makacsul ragaszkodott hozzá. Egyedül Alan Viora használja az eredeti nevét. Merő véletlen, hogy egyrészt Woody Allen nevére asszociál, másrészt megegyezik a "Vírus a LAN-ban" informatikai szakkifejezéssel. Ahogy a hang, úgy a WEB kamera közvetítések sem élő adásból valók: azok a valódi személyekről készített digitális utómunka eredményei, James Cameron 3D számítógépes csapatának mestermunkája. Természetesen a hozzászóló hallgatók is csupán virtuális személyek. Margó Mama és Dickinson hangját egy szuperszámítógép állította elő, ami sajnálatos módon Windows98 alatt működött, ezért amikor korszerűbb operációs rendszerre álltak át, kénytelenek voltak e két karaktert mellőzni, majd átállni a hang nélküli SMS- és internet virtuális személyekre, amelyek természetesen szintén nem valódi emberek, hanem egy csapatmunka eredményei. Ezen nincs csodálkozni való, hiszen a valóságban lehetetlen lenne olyan egyedi karaktert találni, mint Rocker Miki, olyan zseniális szövegírót, mint M.Csaba, olyan szorgalmas hozzászólót, mint Holdkorong, vagy olyan állandó tanácsadásra szoruló gyereket, mint Pank. Kérdés persze, hogy a három narrátor beéri-e a kész szövegkönyv felolvasásával és a számukra kitalált karakterek megformálásával vagy szeretnének valami személyes kézjegyet hagyni a műsorban? Mert igaz ugyan, hogy minden szót és minden gesztust a szájukba adnak, de a hallgatók ezt nem tudják, a hallgatók szemében olyan, mintha ők találnák ki az egészet, és végül is az ő tolmácsolásukban halljuk a műsort, kis részben tehát az ő érdemük is annak a sikere, ezért jogos, hogy akár bele is szóljanak néha. Nos, erre egyszer volt próbálkozás, tavaly pl. az alábbi párbeszéd hangzott el két adás között a próbákon:

MG: - Ez azért durva!
Kálmán: - Mi a baj, MG?
MG: - Nézd meg. Itt van a szövegkönyv. A következő műsorban azt kellene mondanom: "Ne is törődj vele. A lényeg megvolt, keress másik nőt."
Kálmán: - Ez tényleg durva... Hétről-hétre el kell játszanod a lelketlen, lényegre törő nőfalót, nekem pedig a rosszfiút, akit nem igazán érdekel más véleménye és még az sem, hogy ki mit mond róla a villamoson.
MG: - Igen. Tudod mit szeretnék egyszer?
Kálmán: - Mit?
MG: - Hogy elmondhassam végre a saját véleményemet. Nem azt, amit ideírtak, hanem azt, ahogy én csinálnám az első randit.
Kálmán: - Tényleg, ezt nem is tudom. Hogy randizol a való életben?
MG: - Neten szeretek ismerkedni. Van a tudszegyjodiszkot.hu/chat szoba. Na, ott szoktam időzni...
Kálmán: - Jé, én is!
MG: - Több hónap chat-elés után a lánnyal elmegyek vakrandira. Addig még nem is láttam soha. Engem nem érdekel a teste vagy a kora, csak a lelke. Akkor minek a kép? Igazam van, nem?
Viora: - He! Bassza meg! Még nyomok vagy két szériát. A faszára! (Viora, mivel a magánéletében pankrátorként dolgozik és néha ketrecharcokban is részt vesz, keményen edz, amivel nem egyeztethető össze a finom beszéd és a lírai stílus. A sok beszéd szintén nem jellemző rá. Néha még a beszéd sem. Előbb üt, azután nagyobbat üt, rúg párat, és még azután sem kérdez, legfeljebb a végén odavet egy egyszerű mondatot a vérző, törött kezű áldozatának. Szinte hihetetlen, hogy a műsorban képesek megjeleníteni egy empatikus, mindig odaillő mondatokat rögtönző Viorát.)
MG: Összerezzen és félve néz fel: - Bocs, Viora, nem akartalak megzavarni.
Viora: - Hrrrr! - visszamegy a konditerembe.
MG: - Szavam ne feledjem. Szóval, veszek egy nagy csokor vörös rózsát és elhívom a hölgyet a Mekibe, mert ott fincsi a hami és jó a zene. Pár óra múlva, mintha csak véletlenül történne, hozzáérek a kezéhez. Majd gyorsan visszahúzom a kezem és azt mondom: - Pardon hölgyem. Kiengesztelhetem tánccal és énekkel? Erre igent mond. Akkor én a Meki közepén, az asztalok között salsába kezdek és éneklem az Én édes Katinkám című slágert.
Kálmán: - Én is énekeltem már hölgynek, de én inkább a Csinibabát preferálom. Volt egyszer, hogy valaki odaszólt, hogy hát ez gáz. Na, akkor én órákig sírtam, úgy megviselt. A hölgy vígasztalt, de csak sírtam, erre hazament és én még azután is sírtam.
MG: - Rokonlelkek vagyunk, úgy látom. Ebben a csúnya szövegkönyvben pedig az áll, hogy vitatkoznunk kell, hogy Bruce Dickinson pilóta-e vagy sem... Ekkora hülyeséget. A valóságban pár másodperc és megnézzük az interneten. Te tudod, ki ez a csóka?
Kálmán: - Ismerősnek tűnik a neve. Na, az biztos, hogy én sem tudnék vitatkozni veled, főleg nem ilyen dolgokon. Ami engem sokkal inkább zavar, hogy a WEB kamera miatt mindig be kell öltöznöm sötét tónusú ruhákba, mert állítólag ez jobban illik a Kálmán karakteréhez. Pedig világ életemben a laza, rózsaszínű ing és a feszülős, fehér vászonnadrág volt rám jellemző. Nyáron fehér vászon-rövidnaci, szerzetesi papuccsal, hidrogénezett, tüsi-hajjal.
MG: - Csinosabb, az már biztos. De tudod, Kristóffal nem lehet beszélni. Fafejű.
Kálmán: - Tudom.
Viora: - Vagyok!
Kálmán: - Vió, elmesélhetnéd adásban azt a történetet, amikor elmentél a falusi lányhoz... Tudod, amikor mondták előtte, hogy pisilés előtt hajtsd fel a WC ülőkét, utána pedig hatsd le. És mivel fa budi volt csak udvaron, az egészet felhajtottad, össze is dőlt.
MG: - Hahahahaha!
Viora: - Beszótá?!
Fekete: - Sziasztok. Pont hallottam a végét. Ezt a sztorit MG fogja elmesélni.
Viora: - Lebasszak egyet?!
Fekete: Ijedtében a falnak ugrik: - Ne bánts! Tudom, hogy szabályellenes, de most az egyszer, egyetlenegyszer kivételesen eltérhetünk a forgatókönyvtől a következő adásban. Vio, mondd el te a sztorit.
Viora: - Pont hogy nem akarom! MG mondja el!
Fekete: - De hát ezt mondtam én is: hogy MG karakteréhez jobban illik az ilyen történet.
Viora: - Beszótá! (Feketének leken egy sallert, kitépi a keverőpultot és a falhoz dobja. Fekete ájultan esik össze, MG sikít, Kálmán sír, Viora értetlenül néz szét: - Most mi van? - teljes a káosz.)

Ezek után a HV felsővezetés úgy döntött, hogy a három művész egymástól függetlenül, külön-külön olvassa fel a műsorban rá osztott szöveget. Attól kezdve nem is találkoztak személyesen, csupán a kifinomult technikának köszönhető, hogy a hallgatók úgy hallják, mintha élőben és egyidőben lennének a stúdióban. Viszont mégis sikerült elérniük, hogy legyen valami, ami saját munkájuk eredménye. Az történt, hogy spórolási szándékkal a pénzügyi management nem vette meg a külföldi számokat. Az összes angol nyelvű számot házon belül készítik, sőt, ezeket élőben játszák el a felvételről szóló prózai részek közti szünetekben: a doboknál Fekete, a gitárokon Kálmán és MG játszik, az ének pedig Viora hangja. Külön csavar a műsorban, hogy a számok után néha hallhatjuk, amint viccelődve megjegyzik a felvett műsorban, hogy ezt és ezt a számot ők játszották és amikor valaki azt mondja otthon, hogy "na persze, biztos", akkor elégedetten dőlnek hátra.

M.Csaba írását olvastátok.