Hotel Végtelen

Írtam már Neked arról, milyenek voltak a kezdetek - a kezdetek, a hetvenes évek végén.
És írtam már Neked arról is, milyen volt a folytatás - a nyolcvanas években.
Van egy fejezet, ami kimaradt. Idáig.

A történetet ott hagytuk abba, hogy véget ért a balatoni nyár a nyolcvanas években, és egyszercsak ránk zuhantak a kilencvenesek. A rendszerváltás magával hozta a sok kereskedelmi rádiót, ami természetesen konkurenciát szült volna nekünk - ha ismertük volna valaha is ezt a fogalmat. Ne feledjétek: mi a popkultúra része voltunk már a hetvenes-nyolcvanas években is, így rajongói táborunk apadásának feltételezése egyenes út lett volna az elmegyógyintézetbe, az ufó-hívők mellé. Senki sem gondolhatta akkoriban, hogy velünk konkurálhat, kérdezz meg bárkit erről a még élő másodvonalas rádiósoktól.
De mégis, változtunk mi is, a világ is; ebben a sorrendben. Ha olvastatok a sorok között, tiszta sor számotokra, hogy megalakulásunk és működésünk nyomot hagyott nemcsak a magyarországi popkultúrában, hanem a történelemben is, már ami az európai vonatkozásait illeti, legalábbis. Az, hogy a berlini fal leomlott a nyolcvanas évek végén, nyílt titok, hogy egy átmulatott éjszakának köszönhető. Napi programmá vált ugyanis a Balaton parton, a késő nyolcvanas években, hogy mikor mi vezettünk műsort németül, a turisták kedvéért, kiürült a part, és mindenki rádióközelben igyekezett lenni. Ennek egyenes folyománya volt, hogy meghívást kaptunk Berlinbe, pár vendégműsor levezénylésére. Ezek természetesen gördülékenyen mentek, noha németül egyikünk sem beszélt valami jól, mégis, a tömegpszichózis nagy úr - felállva tapsoltak, virágokkal vártak minket a stúdiók előtt. (Ez a turné a transzgermániai expressz néven vonult be egyébként a rádiózás történelmébe, nézz csak utána bátran!)
Szóval, az egyik általunk elfogadott meghívás a berlini Meerschweinchen Fm-ben zajlott, ami a berlini fal tőszomszédságában állt. A rádió főszerkesztője elkövette azt a hibát, hogy MG szemébe nézett, aki akkoriban nagyon háklis volt erre, ezért Gábor keresztülhajította a berlini falon.

(- Ich gratuliere Ihnen, es war schön!
- mi? Gringók, ez a szemembe nézett… gyere ide.
- Bitte mich über den Wand nicht zu werfen!)

A keletkezett lyukon ijedten átnéző katonákat meg megkergette, úgy kellett visszahoznunk a határból.
(a történelmi eseményt a „berlini defenestratio” néven jegyzik)
Akadtak kisebb kaliberű, ma mégis gyakran emlegetett eseményei is a kilencvenes éveknek, amik szintén hozzánk köthetőek.
De tényleg, soha nem gondolkoztatok el azon, hogy vajon Kovács Ákosék egyedül hozták létre a Bonanza Banzait? Nem furcsálltátok soha, hogy ekkora siker mögött ténylegesen kik állnak? Mi voltunk azok. A Bonanza Banzai egyébként egy anagramma, de már elfelejtettük, mit jelent. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy Kálmán Ákosék lelkére kötötte, hogy erről sosem szabad beszélniük, így hiába is kérdeznétek, többet nem mondhatnak Ők sem.
És a műsorok? Azok rendben mentek tovább, ügyet sem vetve a múló időre. Minden nap kettő, egy reggel, egy este. Továbbra is megmaradtak a biztos pontok: a közös albérlet, a gitárpróbák, a rajongás, a szobákból kiszűrődő hangok.
Így teltek számunkra a kilencvenes évek.
És esténként ringató tengerről daloltunk altatót.