Legtöbbünknek igen nagy örömöt és komoly szórakozást jelent az utazgatás. Természetesen pénztárca és habitus függvénye, hogy Lajosmizsére vagy Tahiti-re utazik valaki, de általános szabályok itt is vannak, melyeket most dióhéjban felsorolunk nektek, drága tájékozatlan hallgatóink.
Az úti cél kiválasztása
Egyszerű matematikai műveletek segítségéve kiszámolhatjuk, hogy a birtokunkban levő pénzösszeg mekkora távolság leküzdésére tesz képessé minket. Amennyiben a gyanú legcsekélyebb árnyéka is vetül arra a tényre, hogy mindent ki tudunk fizetni - beleértve az utazást, a zabálást és a fölösleges dolgok ész nélküli megvásárlását bárhol - akkor haladéktalanul válasszunk új úti célt. Nincs annál kellemetlenebb, mikor a benzinkútnál, egész közel a tengerhez, áruba kell bocsátanunk fostestünket mindenféle jöttment kéjsóvár férfinak/nőnek, hogy tudjunk még 10 liter benzint venni a csotrogányba. Ugyanilyen kellemetlen tud lenni az is, amikor családostul, még zsíros szájjal, ökölbe szorított kezünkben egy marék sült tintahallal menekülünk az igen jó felépítésű, meglehetősen agresszív jellegű, a barátságról és az éhségről mit sem sejtő kigyúrt pincér elől, a sétálók nagy örömére. ( Ha elkapnak, nyugodjunk meg, másnap már a Youtube-on lesz, ahogy szarrá verik az egész családot.) Az autópálya fizetőpontjainak idomított rottweilerei pedig legendásan jó hatásfokkal dolgoznak, erre is érdemes figyelni.
Helyi mókázások
Sok kellemes, úgynevezett fakultatív program várhat ránk, ami azt jelenti, hogy fel sem merült bennünk, hogy ilyen van és ennyibe kerül, de már megígértük társunknak/társnőnknek. Tengerparton pl. arra ügyeljünk, hogy a vízen odaevező dinnyeárus nagyon toleráns ugyan, de amikor a dinnyecuccba beleharapás után jelezzük neki, hogy egy fillérünk sincs, csúnyán fel tud horgadni, és olyankor nem ismer se Istent, se embert, csak csapkod az evezővel. Ebből ritkán lehet jó kijönni. Vendéglátóhelyeken mindig éljünk a gyanúperrel, hogy a személyzet nem unatkozó milliomosokból áll, tehát ott felejtett pénztárcánkat szekundumok alatt elosztják, aztán kórusban megesküsznek, hogy még minket sem láttak az életben, és húzzunk el, mert jönnek a többiek. Aki felveszi velük a harcot, az számítson rá, hogy a halon és dinnyén élő déli emberek olyan szinten megverik, hogy csak az őrszobán fog magához térni, ahol kellemes hűvösben lehet várni a 600 km-re lakó konzult. Ezek ellenére a tengerparti népek általában jóindulatú, kedves emberek, esetleges neheztelésük valószínűleg buta arcunk, esetleges zavaros beszédünk, illetve a helyi szokások abszolút nem ismeretének következménye lehet.
Szállás
Szállást általában mindenhol lehet szerezni. Ha az utolsó nap csendben, nejlonzacskókban, fütyörészve kihordjuk személyes holminkat az autóhoz, alibiként várostérképpel a kezünkben - azzal a céllal, hogy padlógázzal elérjük a határt, és az éber házigazda elkönyvelje a veszteséget - akkor helytelenül cselekszünk. Egyrészt morálisan, másrészt fizikálisan is ápolásra fogunk szorulni, mert a helyismeret miatt elkapnak. Amennyiben tisztességes fizetővendégként működünk, akkor is figyelni kell a következőkre:
-a szomszéd szoba lakója még több liter tömény után sem a barátunk. Az éjjeli kopogtatás a szomszéd ajtaján, „szeretlek, te majom török, bazmeg” varázsszóval nem biztos, hogy a kívánt hatást (ölelgetés, kínálgatás, közös tánc, nemtől független szex) fogja eredményezni. Csínján bánjunk a spannoskodással, emberek.
Vásárlás
Külföldön sok mindent meg lehet venni. Ez pusztán pénz kérdése. Arra viszont ügyeljünk, hogy fejlett idegenforgalommal bíró országokban valaki mindig van, aki egy keveset ért a mi nyelvünkön is. Nem minden eladónő örül annak, ha a boltban megbeszéljük, mit hová dugnánk beléje, és a férfi alkalmazottak, esetleg más, helybeli vásárlók is megorrolhatnak, ha azt beszéljük ki éppen - bízva Bábelben - mekkora fülei vannak, esetleg hányat kéne a fejére verni, hogy megroggyanjon.
Ezek tudatában tehát: navigare necesse est.
