Hotel Végtelen

Tudod, az, hogy néhanapján, amikor adás van, meghallgatsz minket, az nem jelenti azt, hogy csak akkor van adás, amikor adás van. Mert adás mindig van, legfeljebb nem hallgatod, hiszen nem adhatja ezt folyamatosan a rádió. De, hogy ne maradj le arról, hogyan telnek napjaink, megosztom ezt most Veled.
Az albérlet, ahol lakunk, közel van a belvároshoz; jó tágas, mindhármunknak hatalmas külön szobája van. Van egy közös helység is, nevezzük nappalinak - ide minden kihallatszik, szóval ha éppen valaki a magánéletét éli, és eközben másvalaki a nappaliban tartózkodik, az akaratlanul is részesévé válik.
Sétáljunk csak el Gábor szobája mellett. Egy lágy női hangot hallunk, de mit mond? Mit is mond?
- Gábor, ugye értékeled, hogy milyen okos vagyok?
- Agy helyett, add a melled!
Tovasétálva, csak bátran, Kálmán szobájához érünk.
- lehetnék én a jófiú, érted, de azt bárki el tudja játszani…
Igen, Kálmán interjút ad, ne is zavarjuk. Filmes kérdésekben, tudod, Ő az illetékes.
Menj kicsit tovább, az már az én szobám. Ha nem a psp-met nyüstölöm, akkor nyitva az ajtó, de kevés ember nyer ide bebocsátást. Éppen azokat a játékokat bontom ki, amiket Ti küldtetek nekem, vagy esetleg a polcon lévő fantasy könyveimet igazgatom.
Esténként, ha nincs adás, akkor is van adás, hárman készítjük, hármunknak. De tényleg, teljesen ugyanaz, sms nélkül, és persze annyiszor nem is hívunk fel senkit, egyszerűen eldumálgatunk éjfélig. Ilyenkor már a nap közben nyitva lévő bejárati ajtót bezárjuk, látogatókat nem fogadunk. Megnézzük, ma mit küldtetek nekünk (mamit küldtetek??), és szétosztjuk, igazságosan.
Aztán reggelente megy mindenki a dolgára - délután négykor találkozunk újra, egy közeli kávézóban, és megbeszéljük, kivel mi történt.
Hát, így telnek életünk napjai, többnyire. Vagy valahogy hasonlóan.