Hotel Végtelen

Sziasztok.

Felhívásunkra, melyben megkértünk Titeket, ugyan írnátok nekünk pár sort, érkezett néhány iromány. Ezeket folyamatosan közzétesszük az oldalon, hogy lássátok, nem vagyunk hernyók.

Alant következik Holdkorong írása:

Úgy emlékszem rá, mintha tegnap történt volna, pedig nem. Épp FPS-eztem egy este, egy idegen bolygó szürreális díszletei között ugrálván a gyér gravitációban, rádiót hallgatva, amikor váratlanul telítődött a szervezetem az épp behangolt adóval, így keresni kezdtem egy megfelelőbbet. A harmatgyenge sávok közt bolyongva az egyik frekvencián harsány röhögés fogadott. Ez elfogadható kompromisszumnak tűnt, lőttem tovább az űrlényeket. A röhögésből három műsorvezető - az utolsó három rádiós hős - bontakozott ki, és kellemesen tapasztaltam, hogy műsoruknak még értelme is van. Sokat mókáztak, ám közben okos dolgokat mondtak a párkapcsolatról, mint olyanról. Ez volt a Budapest Rádióban a Partizánbál című műsor, ami hiányzik az éterből, holott nem kellene, hogy hiányozzon. A három kedves csirkefogó hamar kedvenccé vált, és ráhajtottam, hogy hétről-hétre hallgassam őket. A kései időpontnak hála sok belealvás lett a dologból, de hát ilyen a szelaví, ahogy a művelt francia mondja. A világháló csodájának köszönhetően felvettem a kapcsolatot MG-vel, és elmentünk kirándulni. Akkor épp olyan kattanásom volt, hogy megtanulok tábortüzet gyújtani. Bizonyára nem egy ördöngös feladat, de mifelénk, Óbudán, nem nagyon gyakorolják az emberek. Az lett volna részemről az első alkalom. Mindenféle túlélési kézikönyvet elolvastam, s méltán éreztem úgy, hogy az elméleti alapokat elsajátítottam. Átvágtunk méhészeten, kukoricatáblán, erdőn, és egy idő után úgy gondoltuk, ideje megsütni az elcipelt szalonnát. A rőzsegyűjtés gyorsan ment, hangsúlyozom, erdő ölelt körbe bennünket. Nekiálltam tudományos alapokon, papír, vékony ágak, kapjon levegőt az a tűz. Már épp olybá tűnt, lehet belőle valami, amikor MG „jó lesz az már, vazze!” felkiáltással rádobta az összes combvastagságú faágat. Ez a momentum végzetesnek bizonyult. A lángok fibrillálni kezdtek, majd menthetetlenül elhaltak, fújhattam őket teli tüdőből. Végül kiültünk a völgy szélére, és azonmód nyersen zabáltuk meg szalonnánkat és hagymánkat, ahogy Isten megteremtette. Biztos jó lehetett a PH-értékünk utána. A semleges kémhatáshoz köze nem volt, de még órákig nem jutottunk nőhöz, hogy letesztelhettük volna, milyen gyorsan dobja ki a taccsot szájszagunktól. Egy szó, mint száz, daliás idők voltak. Viorának adás előtt, egy kávézóban lettem bemutatva. A legendának, Margó mamának tettem egy kisebb szívességet, és amikor már harmadjára mondta be adásba, hogy húzzak le találkozóra, mert megismerne, megtettem. Ilyen alkalmakkor futottam össze megannyi őshallgatóval, akiknek őrzi még hangját a viaszhenger. Vadri, Bastard Joe, Ihar, és még sorolhatnám. Kálmánnal is egy ilyen alkalommal szembesültem. Mennyi melák. Egyik sem az a harckocsizó típus. Addigra már az eredeti rádió elhalt, és a Pont FM vette át helyét, melynek profilja a rockzene volt, és ez nekem nagyon megfelelt. A stúdió, hogy, hogy nem, épp egyik kedvenc túraösvényem torkolatához épült, a Budai-hegyekben, és nyári estéken, amikor kirándulni indultam, elhaladva és a kertbe benézve láthattam olykor például MG mással nehezen összetéveszthető tömegét, miközben a stáb vadul partizott. S miközben az emelkedőt másztam, a Pont FM-et hallgattam fülesen, a fák közt, várva, mikor öklel hátba meglepetésszerűen egy vaddisznó. Aztán financiális okokból, népszerűsége csúcsán, megszűnt a Rockrádió. Vele a műsor is; lehetett ronggyá hallgatni a netre fellőtt huszonvalahány adást. De hamvaiból főnixként éledt újjá, tragikus hirtelenséggel. Ez a Hotel Végtelen. Hallgassátok.

Sziasztok.

Felhívásunkra, melyben megkértünk Titeket, ugyan írnátok nekünk pár sort, érkezett néhány iromány. Ezeket folyamatosan közzétesszük az oldalon, hogy lássátok, nem vagyunk hernyók.

Alant következik Ali írása:

Eljött az ideje, hogy a fiatalabbik generáció is szót kapjon. (Vagy ahogy Rocker Miki emlegette:az ovis csoport-de javítsatok ki,ha tévedek.)
Szóval bele is csapnék a lecsóba: pár éve a rádiót tekergettem, főként abban a reményben, hogy valami hallgatható zenéhez jutnak válogatós hallószerveim. Ezt meg is találtam, bár, hogy őszinte legyek, nem tudnám megmondani, mi is szólt a 88.1-es megahertzen; csak arra emlékszem, hogy utána valami pihent agyú fickók kezdtek beszélni, és ez annyira idegesített, hogy már majdnem elszántam magam egy sms megírására (akkoriban volt rá pénzem...), hogy mi lenne, ha tolnának valami jó kis zenét, mert úgy tudom,ez egy RÁDIÓ. De lusta voltam, és akarva-akaratlan belehallgattam az eszmecserébe, aztán...már a múlt homályába vész, hogy min, de elkezdtem nevetni. És együtt röhögött velem a három csóka is. (Gondolom,mondanom sem kell, hogy azóta csak azért várom a zenét, hogy gyorsan kirohanjak fogat mosni...)
Ahogy telt-múlt az idő, cseperedtem (-ünk), és a suliban már mindenki hülyének nézett, ugyanis jómagam és Patkány barátom egy alkalmat sem hagytunk ki arra, hogy elénekeljük az "Ott hagytuk abba,ott hagytuk abba..." dalocskát, ha az igen tisztelt tanárnő nem tudta,hogy épp hol is tartunk...
...És közben a műsor élete is folytatódott. Nem szívesen mesélem el (asszem ki is leszek nyírva) de még Patkány szemébe is könnyeket csalt egy-egy esemény. Én meg mindenen bőgök...szóval éltünk a történésekben.
Úgyhogy teljes erőbedobással partizánkodtunk, én meg szorgosan gyűjtöttem a híveket... már csak azzal a szóhasználattal felhívtam Rátok a figyelmet,amit eltanultam, és amik egy kultusz részét képezik. Ilyen pl.:"Teleszart zokni"; "duhaj koromban"; "olyan kockás a hasa,hogy almát lehet reszelni rajta"; "vonatszex"; "Mikineménekkel!(majd jövőre...)" valamint a "Miért ne?!(Neked vettem a szörpit vagy nem?!)", ésatöbbi. Ja és reggelente boldog "Kis Kálmánt" rikkantok a vonatállomáson is. És bár tudom, hogy már HV-t kéne emlegetni, mégis, a hét majdnem minden napján elemlegetjük Vodival (csak a biztonság kedvéért...hogy el ne felejtsük), hogy "Kedden PB!"
Hát csak ezt akartam megosztani Véletek. Ma pont kedd van,ahogy ezt pötyögöm, és már alig várom az estét.:)
És annak ellenére, hogy még nem voltam találkozón, és engem is kevesen ismernek, ízig-vérig partizán(palántá)nak érzem magam.

Szépestét!:)
Albert Anna-Ali

Sziasztok.

Felhívásunkra, melyben megkértünk Titeket, ugyan írnátok nekünk pár sort, érkezett néhány iromány. Ezeket folyamatosan közzétesszük az oldalon, hogy lássátok, nem vagyunk hernyók.

Alant következik Inez írása:

Saját történet..
Szerbusztok Gyerekek, itt Inez.
2007-ben szaladtam bele abba a rádióba, ahol a Partizánbál is működött 
hétvégenként.
Teljesen véletlenül, mint a mesében. Az ország egy másik pontján voltam
nyáron, a Fiammal, és az öreg autómmal, amiben egy öreg rádió volt akkor
még. Minden megyében a gyerekem keresgélte a rádión a helyi sávokat
odafelé úton is és visszafelé is. Hazafelé jövet Budapest határában

megállt egy adónál és csak pislogott. A kedvenc zenéje ment, azután az én
kedvencem, és megint az övé, és ezt az állomást azonnal rögzíteni kellett
a kocsiban a rozoga rádión..
Itthon azonnal befogta a házi rádiókon is, és megállapítottuk, hogy van
Isten, mert a rengeteg diszkós rádión kívül is van Élet az Éterben!
Az előzmény azért fontos nekem, mert az unalmas zenét játszó rádiók
taszítottak évek óta, és nekem nagyon meghatározó A Zene (nagy "A"- val és
nagy "Z"-vel) az életemben..

Már az első nyáron nemcsak a rádión, hanem az internetes fórumon keresztül
is megismertünk más hallgatókat. És jött a horgászverseny Szigetbecsén, és
személyesen is találkoztunk a 3 Partizánnal, Hartmival, Kárpitossal,
Gjoe-val, és a többiekkel. (Fotók a mellékletben..)
Szóval: első hatás volt a Zene, második az Emberek, és szépen megfogtak..
A munkám miatt gyakran voltam ébren éjjel is, és nagyon kellett a
lelkemnek hétvégén a Partizánbál.. Nem voltam egyedül, sok kérdésemre
választ kaptam, sok marhaságot én is írtam az sms- falra. Ahol el voltunk
kényeztetve, mert a telefonszámainkat elmentettétek, és megismertétek, és

akármekkora baromságot mondtam, együtt röhögtek velem a többiek, és nem
pedig rajtam, ami egy óriási különbség..
Margó Mama lassan egy éve a férje mellett üldögél az Égi sörözőben, és
Judast hallgatnak..
A temetésén is együtt voltunk, és nem engedtük el csak úgy: nagyon sokan
kísértük el a férje mellé.. (Aki nem ismerte volna: egy nyugdíjas, vak
özvegyasszonyt képzeljetek el, aki a Metallica zenéjére az első sorban
csápol a tribute- bulin a fehér botjával, és gyakran mondta: élete utolsó
éveire adta neki az Isten ezt a Rockfamilyt, ezt a "Családot", mert neki
nem volt gyereke.. Nagyon szeretett minket.)
Szóval: nekem nem csak egy műsor volt ez a 3 Emberrel, hanem igazi
kapcsolat, ahol nem csak közös bulik voltak, hanem más dolgok is..
Konkrétan az életem részei lettetek Ti is és a Rocközön is.
Öregszünk, változunk, de épülünk is..
Már mind a két műsor újra áll a saját lábacskáin, és szerencsére a hallgatók átmászkálnak ide- oda a két adó között..Kellenek a dilik, a bulik, a találkozók, igényelem a társaságotokat, ez a helyzet. A mostani társkereső műsor..Hát ez nagyon izgalmas! Imádom a jó poénokat, nagyon szellemesek a műsorok (bocs: MűsoRock). A régi hallgatók közül keresem én is azokat, akiket meg lehet találni, de nem henceghetek nagyon nagy eredménnyel egyenlőre. Pici nyafogásom is van: a hétköznapi késő esti időpont.. De remélem, majd változik a helyzet, jelenleg attól is boldog vagyok, hogy egyáltalán meg tudlak titeket találni az éterben.. És nagyon örülök a régi neveknek és arcoknak, akiket újra látok itt.
Röviden: Hajrá!!
:)
Szeretettel: Inez.

Sziasztok.

Felhívásunkra, melyben megkértünk Titeket, ugyan írnátok nekünk pár sort, érkezett néhány iromány. Ezeket folyamatosan közzétesszük az oldalon, hogy lássátok, nem vagyunk hernyók.

Alant következik Punk írása:

Volt egyszer rég egy kissrác, kemény, 14 éves és friss rocker. Egyik este bekapcsolta a rádiót, és a Partizánbál megváltoztatta az életét a´biztos!
Vasárnap volt, olyan este tíz felé. És egy vicces, felnőtt ember beszélt éppen arról, hogy megkérné-e a tisztelt hallgató a barátját, hogy vegye fel videóra, ahogy épp magáévá teszi a szíve választotta hölgyet. Mivel ez az ember MG volt, valójában a mondat "vedd má´ fel ahogy meghágom a nőmet te tulok!" formában hangzott el.

Egy tizennégy éves srác ritkán hall efféle dolgokat, pláne egy olyan médiumban, ahol általában csak szétjátszott, elcsépelt "slágerek" és előre megszerkesztett műsorok mennek, így egyből szimpatikus lett a három srác, és a Partizánbál c. műsor. Pláne, mikor a nudista strandról, a "reccsen-e a bugyi"-ról és hasonló témákról elmélkedtek, ráadásul közben általában rock, de mindenképp hallgatható zene szólt. (Egy időben csak magyar zene, ami kissé idegölő volt, de elmúlt)

Aztán eltelt egy-két hét, és találkoztam MGvel. Érdekes élmény volt, én akkoriban kb. megütöttem a 160cm-es mélységet, MG meg már akkor is szép magasra nőtt ember volt, úgyhogy - ha emlékem nem csal - volt egy kis nyakfájásom, miután sokáig beszélgettem vele, természetesen egymás szemébe nézve. De beültünk egy kávézóba, közben megtudtam, hogy eggyel arébb van egy hely, ahol ő már csajozott. Ő mesélt nekem a rádiókról, - akkoriban még működött Ödönke rádiója, a Fiksz, oda is igyekezett találkozónk után fiktív apám - én meg meséltem neki az én világomról, illetve megtanítottam neki egy új szó jelentését, konkrétan, hogy mi is az a bodysurf. (Ezt pár órával később hallottam, ahogy tudomására adja a Fikszes hallgatóinak)

Eleinte nem tudták rólam a hallgatók, hogy hány éves vagyok, de tetszett nekik - legalábbis sokat nevettek rajta - az sms-es megnyilvánulásom és mivel sokat írtam, meg is jegyeztek maguknak. Én pedig éreztem, hogy részese lehetek egy rádiós műsornak, mint hallgató, de nem akármilyen hallgató: interaktív műsor hallgatója! Aki nem tudja, mi volt a Partizánbál, (illetve most a Hotel Végtelen) sosem érti meg, akárhogy is magyarázzuk neki, miért is más egy ilyen műsor hallgatójának lenni.

Eltelt egy év, és az említett "beülünk egy kocsmába mi, meg a hallgatók"
ígéretből egy vörös yukas találkozó lett, ahol ott volt még az akkori Apokalipszis RT stábja is, illetve a jegy szerint RockJamboree találkozó is volt, ámbátor Barabás Zolit mi nem láttuk. Találkoztunk viszont SteveLC-vel és Zsuval, Vioráék régi kollégájával Ördögi Gézával, Minnesangerrel és -N-nel (aki papa N vagy Noémi néven is ismert volt akkoriban) és így találtam magamnak egy valós társaságot, ahol én is barátként, és nem kisgyerekként voltam kezelve. Ahogy telt-múlt az idő, és a Partizánbál tényleg részévé vált mindannyiunk életének; egyre többet találkozgatott kicsi, de lelkes társaságunk és még rajongói oldalt is készítettünk magunknak, hogy tudjuk, mikor is lesz a következő kávézós gyűlésünk. Eleinte dobtam egy sms-t mindenkinek, hogy fél óra múlva hol, aztán ahogy növekedtünk, meg mindenkinek munkája volt, meg kellett hirdetni előre, hogy hol és mikor iszunk meg egy sört, szívunk el egy cigit, mesélünk el történeteket egymásnak.

Aki ezeken az összejöveteleken nem vett részt, nem tudhatta eddig, hát
elmesélem: Minnesanger történeteit télen, egy meleg kávézóban, kényelmes székben ülve hallgatni és közben élvezeti cikkeknek hódolni, maga volt a tökély. Nekem legalábbis nagyon érdekes volt egy ´80-as évekbeli punk srác, aki azóta már nem is punk, de értelmes, és összeszedett gondolatai vannak, tud úgy mesélni, hogy már csak a Csiu-féle találmány, a "csücsüpárna" kelljen hozzá.

A társaságunk persze nem volt hatalmas, de sokat találkoztunk, sok emberrel bővültünk, és pont jó volt ahhoz, hogy ne csak egy átlagos rádióhallgatás legyen a Partizánbálból, hanem színesítse is az életünk még akkor is, mikor valójában nincs is adás.

Azóta pedig eltelt öt év! Nem gondoltam volna akkoriban, hogy egyszer én is rádiózásra adom a fejem, de tulajdonképp ennek a három srácnak köszönhetem, hogy elindultam ezen az úton, mert ha őket nem hallgatom, sohasem ismerem meg a többieket sem. Rosszul esett persze, hogy a PontFM megszűnt, hogy a Partizánbál is más lett, de legalább van, és a srácok is megmaradtak olyannak, amilyennek szeretjük őket: Igazi idiótáknak(:-

Marsi Kristóf Mátyás

Sziasztok.

Felhívásunkra, melyben megkértünk Titeket, ugyan írnátok nekünk pár sort, érkezett néhány iromány. Ezeket folyamatosan közzétesszük az oldalon, hogy lássátok, nem vagyunk hernyók.

Alant következik Ribizlee írása:

Opportunista felfogásra vallana, ha az egekig magasztalnám a Partizánokat… de mégis ezt fogom tenni. (hiszen Kálmán épp a halántékomhoz szegezi AK-47-es, mondanom sem kell, legálisan tartott házikedvencét)

Nem ma kezdték a fiúk!
Mondhatnók, ők a rádiózás valódi fenegyerekei, kik alatt generációk nőttek fel.
De erről kár is beszélnem, mindenki emlékszik a 70’es, illetve a 80’-as évekre, mikor is nem telt el úgy hétvége, hogy ne partizánkodtak volna a fiúk a budapesti frekvenciákon. (és az éjszakában, melynek sok kis partizán-fióka lett az eredménye)

Az én történetem 2006-ban kezdődik.
Kamaszkorom közepén, mikor a fejlődésemben pozitív példákra lett volna szükségem, akkor találtam rá a Partizánbálra, az akkori Budapest Rádión.
Hát, az, amilyenné lettem, nekik is „köszönhető”…

Elkerülhetetlen, hogy ne térjek ki rájuk részletesebben is.
Tehát, kedves hallgatótársaim, egy személyes élményekkel teli konkludálás következik az utolsó 3 rádiós hősről.
Íme:

Gábor, aki mint tudjuk egy Tehén és minden nőt meg akar termékenyíteni, nagy hatással volt rám, főleg a szókincsem fejlődésében.
Általa tanultam meg a töcskölés; a beledzés; a luvnya; a lezúzás; a rüfke és a lónyál kifejezéseket.
Hihetetlen az ember, olyan, mint aki már a Krisztus előtti időkben is a muffok után rohangált volna… :)
Történetei és élettapasztalata adják a műsor gerincét. És a lényeg: Neki mindig igaza van!

Viora, kedvenc műsorunk kiötlője és zenei szerkesztője az, aki csodás hangjával emeli a színvonalat! Melyet azonnal le is rombol néha az olvasni nem tudásával. :)
Hozzátenném, hogy vele kapcsolatban az első emlékem az, hogy nem jól olvasta be a nevemet, mikor először írtam adásba sms-t.
De nem bántom, mert egyezik a zenei ízlésünk és félek is tőle… Múltkor is csúnyán nézett, mikor a Rádió Q hadiszállásán ráültem „véletlenül” a kabátjára (félreértés ne essék, ő nem volt benne) és elkezdtünk játszani a lufival, a kék lufival, amihez SENKI sem érhet hozzá, csak ő. Szóval meghúzom magam :)

És, végül, de nem utolsósorban meg kell említenem azt a személyt, akinek a nevéből mára köszönési forma lett. Ő Kiss Kálmán, vagyis a „Kiss K-t mindenkinek!” kiötlője, aki adás végén „kimutatkozik”.
A férfi, akinek elvei vannak. Aki nem ad halott növényt ajándékba; aki levizeli az eldobott cigaretta csikkeket; aki retteg a pókoktól, de bátran szembeszáll a Tehénnel; aki feketében jár, és úgy vezet, hogy összeszarja saját magát a félelemtől. És ő az, akinek már az óvodában háreme volt, de nem azért meséli lépten-nyomon, hogy dicsekedjen vele, áh, dehogy…

Általuk és általunk, hallgatók által született a városi legenda, mely még mindig tart, ahogyan a ’Bál is… a szívünben örökké!
Hegedűs Viktória,
Alias: Ribizlee.

Egyszer voltam, hol nem voltam, valahol a világban történt egyszer, hogy elegem lett a rádióból, amit hallgattam. Már akkor is utáltam kapcsolgatni, és azóta is az állandóság híve vagyok, úgyhogy csak a ki/be- kapcsoló gombot használom a távirányítón. De mikor az elhatározás megszületett, hogy váltani kell, minden varázserőmet latba vetettem, és pár gombnyomással megszüntettem az idegesítő zajokat, amik a rádióból jöttek. Ez egyszerű volt, de most jött a neheze. Valamit találni kellett helyette, ami jó! Mivel a világ végén lakom, mint a varázslók általában, nem mindig fogható Budapestsziti rádió adása. Hosszú-hosszú napokig tartó keserves kapcsolgatás után azonban találtam egy adót, az akkori "Pöttys" rádiót, ahogy mostanában emlegetik bizonyos körökben. Örömmel tapasztaltam, hogy egészen elfogadható a zenei kínálat. A beszélős műsorok viszont mérhetetlenül tudnak irritálni, úgyhogy egészen sokáig bele sem hallgattam a ´bálba, mígnem egyszer foglalt volt az összes végtagom, és nem tudtam a kapcsoló után nyúlni, hogy elnémítsam a zajládát, és ez volt az én nagy szerencsém. Rájöttem, hogy ezek a fiúk akkora marhák minimum, mint én. Hónapokig szenvedtem, mire nagyjából szét tudtam választani a hangokat, ugyanis meglehetősen recsegős volt időnként az adás, (ebből kifolyólag egyformák a hangok), olykor sajnos hallgathatatlan, de hát ez a világvégi varázslólak hátránya.
Rengeteget tanultam az adásokból! A szókincsem olyan szavakkal gyarapodott, mint a lazsnykolás és a bré. Pár hét után egészen függővé váltam, és az iskolai tanulmányaim hanyagolni kezdtem a műsor miatt. Bagoly típusú varázslóságomból adódóan nagyjából akkor szoktam tanulni, mikor az adás volt. Tudom, hogy hétvégén volt, de én szombaton is jártam iskolába, mert ez a varázsló lét velejárója volt. De imádtam egyébként. Szóval nagy érvágás volt a tanulmányaim szempontjából főleg a kiesett péntek esték, és a vasárnapok is, mert belőletek sosem elég, és kezdetben még az ismétlések is újak voltak számomra. Így történt, hogy hűséges hallgatótok lettem.

Sziasztok.

Felhívásunkra, melyben megkértünk Titeket, ugyan írnátok nekünk pár sort, érkezett néhány iromány. Ezeket folyamatosan közzétesszük az oldalon, hogy lássátok, nem vagyunk hernyók.

Alant következik Vodi írása:

Délutáni napsugár hatolt át a szobán,mikor a G dúr utolsó tiszta kvintje elhagyta az erősítő börtönét utat törve magának egy szomorú világba. Majd a hangszer, melynek hat hosszú tincse, ami eddig oly vad módon engedte szabadon érzelmeit most nem túl durván valami puhára zuhant .És egy röpke másodperc alatt (ami legalább 8 volt) el is döntöttem hogy mi lesz "A következő lépés".Tervem szerint kimegyek a levegőre megkeresni a haverokat, baromkodni egy jót (érsd:élvezni az életet).De volt egy kis bibi. Nem valami őrületesen fatális nagy hiba de azért ott volt. "A következő lépés" csak az előszobába vitt. És csak "A következő lépést" követő lépés vitt ki a szabadba. Hát istenem semmi sem tökéletes. Na de lényeg a lényeg rögtön szembe kerültem azzal kutyával ami a mai nap már egyszer megpróbált a másvilágra küldeni .Annyi volt a különbség a két találkozás között hogy most valami egészen ismeretlen nyugalom áradt a blökiből, és volt rajta valami ruha amit én pulóvernek véltem .Nem tettem neki szóvá hogy miért van rajta pulóver a nyár kellős közepén , én mentem a dolgomra és hát ő sem volt beszédes kedvében. A játszó téren voltak a haverok. Hol máshol persze. A partizánbállal való megismerkedésem ezen a délután kezdődött. Egy lánnyal aki szintén ott volt a már sokat emlegetett társaságban. Megvolt a bemutatkozás és nem sokkal utána utalt a bálra mert szóba került, hol hallotta ama frappáns köpéseket mint a "dumádkirály","duhajkoromban" stb. Röviden vázolta a műsort s mivel eddig nem nagyon hallgattam rádiót rendszeresen, kíváncsi lettem. Jó hangulatban folyt tovább a nap,majd eljött a kezdés ideje. Ami először arra sarkallt hogy tovább hallgassam a műsort az MG röhögése volt. Persze ehhez még jött az általános jó hangulat,a közös nevetés és valami olyan plusz amit nem tudok megnevezni viszont teljesen megkülönböztette más rádió adásoktól. Azt hiszem fölösleges mondanom ,hogy azonnal rákkattantam az adásra ,hiszen azok akik most ezt a szöveget olvassák valami hasonlót érezhettek akkor amikor a Partizánbál még ha csak 1,5-2 órára de az életük része lett. Nem akarom sokáig tépni a szót hiszen sosem jó ha valami túl hosszú. Végezetül, eme nap reggelén még nem is sejtettem hogy egy igaz barátra fogok lelni egy lány személyében és valami olyan faxa dolog részese leszek amely kihat egész elkövetkezendő életemre. És hirtelen a világ már nem is olyan szomorú…
-Vodi

Köszönjük Vodinak, várjuk a további élménybeszámolókat, fiktív sztorikat, mindent, ami a műsorral, vagy velünk kapcsolatos, és megosztanátok másokkal - ez a honlap a Tiétek is.
Ide lehet karcolgatni: hotelvegtelen@radioq.hu

Idáig nem tudtátok, hogyan döntjük el, hogy műsor közben milyen zenéket adjunk le. Most ezt ismertetjük.

Az alapok ugye adottak, a Rock/Metál vonulattól kizárólag a poén kedvéért szoktunk eltérni, esetleg mintegy elrettentő példaképpen, de alapvetően a fent említett műfajok keretein belül maradunk, ezt mindenki tudja, aki ismer minket, a műsort. De azt is sejtheti mindenki, hogy a fenti két műfaj elég tág kör, és azon belül azért változó lehet, hogy éppen melyik irányba mozdulunk el, és ez a dolog bizony nem kis súrlódásokat okoz demokráciához szokott lelkünknek. (Remélem nem kell elszoknunk tőle úgy általában) Hiszen hát amíg MG egy Judas Priest vagy egy Uriah Heep számot adna inkább, addig elképzelhető, hogy Viora egy Poison, esetleg egy Skid Row remekművet választana. Amíg Kálmán el nem távozott, ez a kérdés kisebb dilemma volt, hiszen bár Ő egyikünk felé sem húzott (sőt), legalább lefizethető volt, esetleg a "ezt most Kálmán bácsi kedvéért" mondatok használata alá el lehetett csúsztatni egy saját választást.

Amióta Kálmán nincs (észrevettétek, hogy azóta Metallica és Tankcsapda sincs? Nem is lesz, abban biztosak lehettek), azóta ez a problematika kétszereplős rivalizálássá fajult, merthogy Vilma - idáig - nem szólt bele a zenei választásba. Sőt, ha belegondolok, idáig kizárólag pozitív véleményét hangoztatta, egy-egy számnál megjegyezve, hogy ez jó választás volt, de olyat még nem hallottunk Tőle, hogy valamelyik számot szídta volna. Nem úgy MG-től, aki leforrázva érzi magát, ha Viora sokadik kérését is negligálja, és nem az általa választott, általa hozott zenék kerülnek leadásra. Ilyenkor vörös fejjel, vad tekintettel forgatja gyűlölettel teli szemeit. 

Régebben, amikor még a rádiós eskü szerint teltek napjaink, - amit azóta egyébként egyfajta iránymutatásként használunk, mintsem kőbe vésett törvényként -, szóval régebben ilyenkor egyszerűen eldönthető volt a kérdés, mégpedig a "vétószabály" alkalmazásával. A vétószabály a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a két párbajozó egymással szemben ül, és sorolja, melyek azok a számok, amiket lejátszanának. A másik vagy rábólint, és akkor véget ér a párbaj, vagy egy hangos "vétó" kiáltással jelzi, hogy megtiltja az említett produkció lejátszását, és ezzel egyidejűleg mond egy saját verziót. Ez addig megy, amíg nincs megegyezés. A rekordunk 34 perc, és nem, nem áramszünet volt, bár ezt mondtuk Nektek. 

Ha eldőlt végül a kérdés, akkor egy pár másodperces csendet tartunk, kicsit meditálunk, majd a stúdióban kihangosított dalt énekeljük, imitálván a gitározást, dobolást, valamint a rögzített mikrofon kézbevételével az éneklést is. Nem, nem a sávszélesség miatt kapcsoljuk ki a webcamerát, bár ezt mondtuk Nektek. Ha megígéritek, hogy legközelebb néztek minket, akkor bekapcsolva hagyjuk. Most már tudjátok, milyen procedúra előzi meg a soron következő szám kiválasztását.

A Pont Fm egyik kultikus műsorának (Apokalipszis Rt.) műsorvezetői átvették a Partizánbál című kultműsor műsorvezetését. Persze, hogy poénból.

Elég sok ideje vagyunk már a Facebookon

, így ha nem is mindennapos dolog, de néha előfordul, hogy a Kottáner Ilona téri estéket bearanyozzuk egy kis össznépi facebookozással. Mi, mint rádiós műsorvezetők, természetesen olyan profilt hoztunk létre, ami kihangsúlyozza ezt a különös társadalmi szerepvállalást. Ezt könnyen ellenőrizhetitek is, bár nem túl érdekes, kimerül abban, hogy vagy mikrofont fogunk és nincs rajtunk fülhallgató, vagy fülhallgató van rajtunk de nincs előttünk mikrofon, esetleg ezek kombinációja, inkluzíve azt is, hogy nincs sem mikrofon, sem fülhallgató a képen.

Köztetek, akik most olvassák ezeket a sorokat, biztos akad olyan, aki ismerősünk ezen a népszerű közösségi oldalon. Ő meg tudja erősíteni, hogy a visszajelölés procedúrája nem azonos azzal a folyamattal, ami akkor van, amikor nem rádióst jelölsz be. Mi ugyanis egy kicsit másképpen működünk. Két eset lehetséges.Vagy AZONNAL visszajelölünk, szinte még azelőtt, mielőtt bejelölsz; vagy hosszú napokat váratunk, mintegy tesztelvén a türelmet, az állhatatosságot.

- Hiszen miféle hallgató az, aki türelmetlen, aki arra számít, hogy azonnal visszajelöli őt egy ilyen elit műsorvezető?! - Igen, kitaláltátok, MG dühtől és igazságtól átitatott szavai ezek;

Amikor Facebook-estet tartunk az a következőképpen néz ki: összeülünk, és egyesével végignézzük az új bejelölőket, hangosan pontozván az illetőt, hiszen a profilképek alapján látni véljük az illető belső tulajdonságait is. Ha a név valahonnan ismerős, nyilván persze a műsorba írt esemesekből, akkor több pontot adunk. Előfordul, hogy valaki olyan jelölt be minket, aki nem nekünk tetsző esemeseket szokott írni, ilyenkor mindhárman hangosan üvöltözzük, hogy "Gyűlölöm!! ŐT gyűlölöm!!". Ez egyfajta feszültség-levezető, a rádiósok így csinálják, ettől ne ijedjetek meg. (És nem csak facebookozás közben, ha nagyon meg akarjátok figyelni ezt, hallgassátok vmelyik kereskedelmi adót, hírek alatt, és ha elég hangosan ordít a rádió,a háttérben, halkan lehet hallani, ahogy a kikapcsolt mikrofonok dacára felhangzik a távolból a "Gyűlölöm!! ŐT gyűlölöm" mondat.)

Ha láttatok már olyan amerikai filmet, amiben pszichopatákra vadásznak, akkor tudjátok, hogy néz ki az a szoba, ami ki van plakátolva arcképekkel. Bizony, jól sejtitek, a második fő napirendi (estirendi) pont tehát a nyomtatás. Van egy úgynevezett dicsőségszobánk (ahol az „év rádiósai” és egyéb kitüntetéseinket tároljuk), ezt a dicsőségszobát díszítjük ki a minket / a műsor oldalát bejelölők arcképeivel. Bocs srácok, csak a lányokéival. Ha rossz a kedvünk, ide vonulunk félre, és ilyenkor nem a fentebb említett mondatokat mantrázzuk folyamatosan, hanem az „Őket szeretem!! Szeretem!” rigmust üvöltjük. Ez kihallatszik persze a lakásból, és a szél viszi tovább, egy új tavasz ígéretével, miközben a Kottáner Ilona tér büszke fái integetnek a vidám tavaszi szellőben.

Arra nem nagyon van példa, ne is számítsatok rá, hogy születésnapkor írunk pár boldogszülinapot-os sort. Ez csak a legritkább esetben, és akkor fordulhat elő, ha hátsó szándékaink vannak. Ugyanis a születésnap egy rádiósnak nem jelent semmit, nem is tartjuk számon, attól a pillanattól fogva, hogy letettük a rádiós esküt. Szóval, ha ilyet kaptok, akkor valószínűleg le kívánunk feküdni veletek.

Hát így telnek életünk napjai a facebookon.

Jelöljetek.

Kedves Hallgatóink,

2006-ban, az akkor tomboló Megasztár-láz árnyékában indítottuk el azt a rádiós tehetségkutatót, amit Alternatív Megasztárnak neveztünk el, és ami a Budapest Rádió (későbbi Pont Fm) Partizánbál című, szombat esti műsorában volt hallható. Íme egy összefoglaló a pályamunkák egy részéből.
Akik jól figyelnek, bizonyos nevetés-hangokat hallhatnak a zsűri részéről, utólag is elnézést, de sokszor a hatás váratlan volt. Meg amúgy is, tényleg viccesek voltak a próbálkozások.

A zsűri tagjai voltak:

MG
Kálmán
Viora

Hölgyeim, uraim, soha nem ismertem jobb csapatot magunknál.

www.partizanbal.hu -- a városi legenda már retró!

Kell hozzáfűzni bármit is?

Kell hozzáfűzni bármit is?

Kálmán távozásával sok dolog megváltozott életünkben, mind a hétköznapokat tekintve, mind műsorilag. Persze, volt, aki átlátott a szitán, és pontosan tudta, hogy Kálmán távozása csak egy szimbolikus dolog volt, valójában nem is ment olyan messzire, sőt, továbbra is együtt lakunk hárman, a régi stáb, a Bp., Kottáner Ilona tér 2. szám alatti lakásban. Viszont a műsor változott, és a változást Vilmának hívják. Elemzések ezreit tekintettük át, műsorvezetők százait hallgattuk meg, így esett Rá a választás. Egész pontosan ment a folyosón, és szóltunk, hogy jövő héttől jönnie kellene. Mivel a rádióban lévő hierarchia csúcsán állunk, nem volt kérdés, hogy igent fog mondani végül, de arra is felkészültünk, ha esetleg nem mondta volna pontosan az általunk elvárt mondatot („Szeretném mondani, hogy kategorikusan kijelentem, hogy IGEN, uraim!”). Szerencsére Vilmával remekül megértjük egymást, noha kétségtelen, hogy az adás előtti órák történéseiben változás állt be. Hogy csak a legelterjedtebb dolgot említsem, ami köztudott: a téma kitalálása ezek után nem a wc-n történik. Hihetnétek, de tévednétek. Ugyanúgy a wc-n történik. Akadályt jelent ugyan, hogy a három műsorvezető nembeli eloszlása már nem annyira homogén, viszont nem véletlenül vannak erős hangszálaink (mikro-szinten), és szarul dolgozó kőműveseink (makro-szinten), és a kettő kombinációját nevezzük úgy szakkifejezéssel, hogy „áthallatszik a falon, amit üvöltünk egymásnak”. Így kommunikálni nehézkesebb, mint ha egy helyiségben lennénk, valamint hülyén is néz ki, és az is igaz, hogy ha kijönnénk a wc-ről, akkor normál hangnemben cseverészhetnénk, de a szokás az szokás. A hagyományoknak azért vagyunk a szolgái, hogy szabadok lehessünk, ahogy tartja a régi norvég mondás.
Így az eddig megszokott programjaink kibővülnek a kiabálós résszel. Ettől eltekintve estéink a rádióban nagyon hasonlatosan zajlanak az eddigiekhez. Vilma benne van az egyérintős játékban, valamint most, hogy a legerősebb közösséghez csatlakozott, a többi kollega űzéséből-hajtásából is kiveszi a részét. Persze,vannak még olyan pontok, ahol a több éves ismeretség hiánya visszaüt, ilyen az például, hogy mindig őszinte, érdeklődéssel vegyes aggódással reagál Viora olyan, elfúló hangon előadott mondataira, hogy „Vilma… nagyon rosszul vagyok”. Valójában Vió sosincs rosszul, de idő kell ahhoz, hogy a kitűnő színészi beleéléssel előadott mondatait el tudjuk engedni a fülünk mellett. Aztán kitalál újakat.

Közvetlenül adás előtt beiktatódott még egy napirendi pont, az pedig a Kálmán szidása. Teli szájjal, teli torokból, minél zaftosabban, ami a csövön kifér, csak hogy jókedvünk legyen.

Hát, így telnek mostanában életünk napjai Vilmával, de most már haladunk is tovább, szervusztok. Alázatos szolgáitok vagyunk.

Hajózni muszáj, mondta Piszkos Fred annó, és igaza volt. Mai világunkban a közlekedés létfontosságú, merugye ha nem közlekedünk, nem jutunk el oda, ahol pénzt kapunk ahhoz, hogy közlekedhessünk. Mai eszmefuttatásunk az autósokról szól.
Az autósokat Magyarországon több csoportra oszthatjuk. Ezek: a vánszorgó, a ténfergő, a csodálkozó, a normális, a sietős és a vadbarom. Az autók fejlődése miatt a csoportokat már nem lehet típushoz kötni, ezek már összefolynak. Nézzük egyenként őket.
A vánszorgó: bármilyen úton, bármilyen viszonyok közt, bárhol és bármikor szigorúan tartja a 40-43 kilométerperórás tempót. Ez lehet a négysávos pálya, lehet a legforgalmasabb városi út - ő nem válogat. Semmilyen hátulról érkező jelzésre - villantás, finom dudaszó, félórája kitett index - nem reagál. Amennyiben sikerül megelőzni, megvető pillantással nyugtázza a mellette vörös fejjel elhúzó, életveszélyes hatvanas tempóba belekóstoló autóstársát, és egy rövid” Hova rohansz, idióta…?” kommenttel nyugodtan, komótosan halad tovább. Öltözéke: zakó, garbó, kalap. Ahol tudjuk, likvidáljuk.
A ténfergő: viszonylag normális tempó közben látszólag ötletszerűen sávot vált, bekanyarodik, kibukkan ugyanarra az útra, ahonnét eltűnt, néha 10-re lelassít, és nézi a házakat meg a tájat. Töküres úton halad előttünk 20-szal, közben kihajol az anyósülés felőli ablakon, és memorizálja a környék tereptárgyait. Ha előzni akarjuk, maximális erőfeszítéssel kitapossa az autója belét, és miután párhuzamosan haladunk vele egy perce, visszatérünk saját sávunkba, mert jönnek ugye szembe is. Ezt elégedetten nyugtázza, és folytatja meglepetésekben gazdag útját. Külseje átlagos, némi introvertált beütéssel. Lelövendő.
A csodálkozó: ugyanaz, mint a ténfergő, de ha valami nagyon tetszik neki, meg is áll, kicsapja a vészvillogót, és percekig fényképez, vagy sír a gyönyörűségtől. Ez is lelövendő fajzat.
A normális az a normális. Ezt nem nagyon kell kifejteni, sajnos ritka az utakon.
A sietős: közel van a normálishoz, de tud meglepetéseket okozni. Ha minimális rést talál a másik sávban, bepréseli magát, de lehet, hogy egy perc múlva jön vissza elénk, mert a mi sorunk mégis 5 centivel többet tesz meg negyed óra alatt. Soha nem rohan sehova, de nem bírja elviselni, ha ugyanazt az autót látja folyamatosan maga előtt. Piros lámpánál addig nyüzsög a sorban, míg kikanyarodik a sávjából, szabálytalanul beugrik egy mellékutcába, hátha onnan mindenféle kurflik után 3 autóval előbb tud visszasorolni eredeti útvonalán. Elég féreg. Ha ő az utas, megállás nélkül osztja az észt különböző kertekalja-útvonalak forszírozásával. Kinézete jellegzetes, rendszerint ing, mellény, néha bőrdzseki, a tükrön rózsafüzér. Kerülendő.
A vadbarom: igen veszélyes típus. Általában szarrá tuningolt, leültetett autóval szaladgál, kipufogódob nélkül, természetesen. Pirosnál erősen koncentrál, hogy ki tudjon lőni, aztán satuval áll meg a következő lámpánál, ami 100 méterre van. Fellelhetősége: benzinkutaknál. Szókincse általában: X lovas, verda, gány, peres gumik, lezúztam, lenyomtam, beszarsz, otthagytam állva, haladós, g*ci motoros. Megelőzése minden esetben casus belli. Az írmagja is lesavazandó.

A rádióhallgatókat meglepetésként érte a bejelentés, miszerint Kálmán lakhelyváltoztatásból adódóan a Hotel Végtelentől is elköszön. Két műsorvezető-társa jóval korábban értesült a hírről, mivel Kálmán velük már két perccel azelőtt közölte a hírt, mielőtt a hallgatók megtudták volna. Abszolút skálán mérve két perc nem nagy idő. Viszont ne felejtsük el, hogy unformat rádiósokról lévén szó, az ő reakcióidejük mikro-szekundumokban mérhető. Kálmán bejelentése után 2 másodperccel már tényként kezelték a hírt, 10 másodperc alatt feldolgozták a gyászt, 20 másodperc múlva már tudták, ki lesz Kálmán utódja, a maradék időt pedig arra fordították, hogy kidolgozzák, miként tálalják a hírt úgy, hogy az érzékenyebb lelkületű lányok ne kapjanak se sírógörcsöt, se hisztériás rohamot. Hála a professzionális és fokozatos felvezetésnek, az aktív hallgatók öngyilkossági rátája még a mai napig sem lépte át a 25%-os lélektani határt.

Kálmán bejelentése nem várt mértékű nemzetközi botrányt keltett: a BBC és a CNN minden nap több órát szentel a hírnek. A Youtube videó-adatbázisa naponta több ezer új videóval frissül: tüntetések, ellentüntetések, Kálmán imitátorok, Kálmán-látó médiumok, Kálmán tudatú hívők, Kálmánisták... Mindenkinek van véleménye, de az igazságról kevesen tudnak, inkább csak találgatásokat hallani. Érthető módon a KGB és az FBI is a legmagasabb prioritású ügynek tekinti a Kálmán-ügyet. Egyébként nem csak az említett 3 betűs intézmények tekintik saját ügyüknek a témát, hanem 4, sőt, 5 betűs médiaóriások is. Ilyen például a Bors és a Blikk. Végül az FBI derítette ki az igazságot. Az alábbiakban a legfrissebb és legtitkosabb "KK" aktájuk magyarra fordított példányából olvashattok szemelvényeket.

Míg Kálmán szülőországában (Magyarországon) többé-kevésbé elfogadták a tényt, miszerint ezután Kálmán nem lesz hallható a Hotel Végtelenben, addig nálunk az USA-ban inkább egyfajta kételkedő hangulat lett úrrá az emberek között. Egy befolyásos UFO kutató intézet állítja, hogy Kálmánt UFO-k rabolták el, amit Kálmán előre megérzett és ezt próbálta közölni az adásban, úgy, hogy az UFO-k ne jöjjenek rá. Egy másik, szintén neves UFO kutató intézet szerint nem rabolhatták el, lévén, Kálmán maga is ufonauta, amit sok egyéb mellett az bizonyít a legjobban, hogy olyan szinten ismeri bizonyos integrált áramkörök lábkiosztását, amire földi ember képtelen lenne. Vallási fanatikusok állítják, hogy Kálmán maga Jézus. Nem csak testalkata és jellegzetes hajkoronája miatt, hanem kinyilatkoztatott példabeszédei alapján is egyértelmű a megfeleltetés. Buddhisták szerint viszont egyértelműen Buddha, és figyelmeztetik a világ népeit, hogy ne a testalkata alapján ítéljék meg buddhai mivoltát, hanem arra gondoljanak, Kálmán is rendelkezik köldökkel és állítólag több ízben nézte is azt. Vannak, akik szerint Kálmán most is a stúdióban van: álruhában, új személyazonossággal éli életét művészbejárók és titkos alagutak mélyén és a háttérben továbbra is része a Hotel Végtelennek. A Basszus Hívei társaság abban hisz, hogy egy négyhúros, elhagyatott szigetre költözött, ahol csak ő és 666 szűz leány él szimbiózisban, kik kizárólag testének nedveiből és gitárjátékának dallamából táplálkoznak.

Ahhoz, hogy megérthessük a valódi okokat, tudnunk kell, hogyan került a három hős a Hotel Végtelen című műsorba és mit csináltak annak előtte.

Viora soha sem tervezte, hogy a Partizánok vezetője lesz, sőt, semminemű érdeklődést nem mutatott semmilyen rádió felé. Néha meghallgatta ugyan a Kossuth rádióban a déli harangszót, mert azt mondták neki, hogy az egy ütős műsor, de amikor ráeszmélt, hogy ez csupán egy magyar szójáték és semmi több, úgy rúgta fel a rádiót, hogy az atomjaira szakadt. Őt a pankráció és a ketrecharc érdekelte. Ökle úgy suhant és olyan elemi erővel csapódott be, mint Bruce Lee ökle, ereje vetekedett Fekete László erejével, István Kokó Kovács jellegű körszakállat viselt, és a járása, mozgása szakasztott mása volt Steven Seagal mozgásának: ír táncoshoz hasonlóan lefelé lógó karok, mozdulatlan nyak, ringón araszos járás és lendületes, lopakodó lábmunka. Pörgő rúgása láttán Chuck Norris félelmében elsírta magát és két hétig dadogott. Már csak a beszéde volt az, ami jellegtelenül semmilyen volt. Javasolták neki, nem próbálná-e meg utánozni a Sintér KO Istentelen Réme művésznevű alvilági figurát, aki köztudottan az egyik legmocskosabb szájú, nagypofájú utcai harcos volt. Viora kapott az alkalmon. A véletlenek furcsa játéka, hogy félreértette a nevet és Sinkovits Imrét kezdte el utánozni. Mint kiderült, páratlan tehetsége volt a beszédben is: két hét alatt túltett mesterén és végül nyilvánvalóvá vált mindenki számára: az ő helye a rádióban van, nem pedig a küzdőtéren.

MG viszont már gyerekkorától kezdve tudatosan készült a média világára. Kisiskolás éveiben furfangos nyelvtörő-mondókákon pallérozta elméjét: Jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál, Mit sütsz kis szűcs, tán sós húst sütsz kis szűcs, Zsigulisluszkulcs. Ez utóbbit annyiszor ismételgette, míg megnyerte az osztály vetélkedőt: egy órán keresztül sikerült hiba nélkül háromezerszer kimondania a nevezett szót. Az igazi kitörést azonban a Hahota című szaklap megjelenése hozta meg számára. Testi erejét és nyomdai kapcsolatait felhasználva elérte, hogy már a megjelenés előtt 1 héttel megszerezhesse a Hahota legújabb számait. Így - miután minden viccet megtanult és mindenhol vicceket mesélt - közismert vicckirállyá lépett elő. Érezte azonban, hogy ez még mindig kevés. Ekkor fedezte fel magának a Sas-kabarét és Kabos Gyulát. Sőt, e kettőt még ötvözte is: Kabos Gyula hangján adta elő Sas József kabarétréfáit. Ki tudja miért, abban hitt igazán, hogy a jó szöveg mellé feltétlenül szükséges a tánctudás és az énektudás is. Kezdetben Rátonyi Róbert stílusát vette át, majd a Flashdance című film táncos elemeit sajátította el, az sem zavarta különösebben, hogy a filmben szereplő táncos egy nő volt, ő pedig férfi. De volt ő Kacsatánc területi bajnok, Lambada herceg és Salsa király is. Egyszer meghívást kapott az akkoriban igen népszerű Sit Down Comedy műsorra is. Ez abból állt, hogy az előadó leült egy székre és Kabos hangján kellett Jean-os vicceket mesélnie, miközben hullámzott a csípője. Micsoda testhezálló feladat! Az izgalom mámorában fel sem tűnt neki, hogy a "Sit" feliratú ajtó helyett a "Sin" feliratún ment be, ami a Sinkovits utánzó verseny döntőseinek fenntartott VIP részleg volt. Leült a mikrofon elé és már kezdte is a szöveget Kabos hangján: - Ö... ö... Jean, ö, mit eszik, maga bitang? - Hát, ö izé, hát hagymát eszek hagymával. - Ekkor egy félmeztelen, kigyúrt, csuklószorítós állat ugrott elé és így szólt MG-hez: - Kóstolgatsz, kishaver? - Viora volt az. Pár másodperces, laza ütésváltás után elkezdtek beszélgetni. Már az első mondatok után felismerték egymásban a lehetőséget, hogy együtt valami olyan nagyszerű dolgot vihetnek véghez, ami túlmutat minden eddigi eredményükön. Így alakult meg a Partizánbál című műsor, akkor még csak két fővel.

Kálmán már gyerekkorában is deviáns viselkedést mutatott, ami az idő múltával egyre csak romlott. Kezdetben csak néha, később már rendszeresen jó magaviseletű volt. Ezzel néha teljesen kiborította tanárait és állandó konfliktusforrást generált. Mert elég, ha egyetlen jó magaviseletű gyerek bekerül az addig jól működő osztályközösségbe, képes szétzilálni az osztálymorált: először csak a semleges gyerekek kezdik utánozni, végül az addigi legrosszabbak is a javulás jeleit mutatják. Kálmán viszont nem kicsit volt jó, hanem nagyon: mikor mások békákat ütöttek agyon téglával, ő cinkéket etetett, mikor mások idős néniket raboltak ki és vertek ájultra, addig ő FET-es végfokú hangerősítőt épített, míg mások 14 évesen nikotinmérgezést kaptak, addig ő fekvőtámaszokat csinált. Kezdetben még sikerült titokban tartania, hogy ő egy jó gyerek, de egyszer csúnyán lebukott: a tanító néni észrevette, hogy egy nap nem csak hogy nem törték be az iskola ablakát, hanem még a kaput is újrafestették. Mivel aznap Kálmán egyedül játszott azon a területen, őt gyanúsították meg a jóság elkövetésével - amit később több szemtanú is igazolt. Kálmán csak úgy kerülhette el a rontó intézetbe zárást, hogy ígéretet kellett tennie, miszerint egy éven át minden nap rosszalkodik legalább egy órát.

Tizenvalahány évvel később Kálmán a szokásos öltözetében (fehér nadrág, fehér zokni, fehér cipő, fehér ing, vajszínű mellény) elment valami rendezvényre. Ott látta meg Viora. Viora éppen aznap reggel kapott be Mike Tyson-tól egy hatalmas könyököst, amitől inverzben látta a színeket. Így kiáltott fel: - Hohó, nézd MG! Pont egy ilyen fekete ruhás, rosszfiú image kellene a műsorba! Egyedül a szőke haj nem az igazi, de azt majd befestjük... - Odamentek Kálmánhoz, és kiderült, kölcsönös az érdeklődés: ők ketten egy harmadik Partizánt kerestek, Kálmán pedig egy olyan fórumot, ahol megmutathatja széles tömegek előtt, hogy képes csintalankodni. Így alakult meg a Partizánbál formáció végleges, hármas felállása.

Ezzel - a sikeren és a csillogáson túl - Kálmánnak a gondjai is megsokasodtak: közszereplővé vált, így bárhol, bármikor számíthatott rá, hogy felismerik. Egyre ritkábban adódott lehetőség a jótétemyényeinek végrehajtására, míg szinte állandóan valami kópéságot kellett csinálnia, amihez semmi kedve sem volt, de elvárták tőle. Ekkor tanácsolta neki egy régi cimborája, hogy utazzon el évente Mezőtúrba (amit a Partizánok Mezopotámiának ejtenek ki) és menjen el a Sörfesztiválra. Ott sok olyan arc lesz, akik felismerik őt, így igazolhatják, hogy látták részegen, csajozva, gitárt szaggatva, stb., majd pár óra múlva térjen be a plébániára, ahol lehet ájtatoskodni, hímezni, vegetáriánus ételeket készíteni. A sok züllött fesztiválozó úgysem tud visszaemlékezni, melyik nap látta, így neki alibije lesz és 3 napon át boldogan élhet úgy, ahogy mindig is szeretett volna az év 365 napjában. Kálmán kapott az alkalmon és elutazott Mezőtúrba (amit két társa többször is megemlített adásban, hogy mindenki tudjon róla) és belépett a fesztivál területére. Egy csapos haverjával megbeszélte, hogy mindig, amikor "Viszkit!" felkiáltással a pulthoz lép, adjon át neki fél dl vízben főzött, 3 filteres hársfateát és mondja a következőt: "Kálmán, te aztán bírod!". Persze adódtak olyan helyzetek is, amikor majdnem lebukott, de hatalmas rutinnal mindig megérezte a veszélyt és ügyesen kivágta magát: Egyszer például döbbenten vette észre, hogy egy lány, aki nem lehetett több 25 évesnél cigarettára akart gyújtani! Kálmán odarohant és így kiáltott rá: - Szent Isten! Az ég szerelmére! Csak tán nem dohányozni akarsz?! - Me´ mé´? Mi van? - kérdezte bambán a lány. - Ezt nem szívhatod el! - mondta Kálmán szigorúan és kitépte a lány szájából a cigit, földre dobta és eltaposta. Ekkor vette észre, hogy vagy tízfős rajongótábor lesi és hallották minden szavát. Így folytatta: - Adok én valamit, amit szívhatsz, babám, órákig, ha csak szét nem reped tőle a szád... Addig is nekem egy viszkit! - szólt oda a csaposnak. Másik alkalommal azt látta, hogy egy kb. 20 éves lány alkohol tartalmú italt vásárolt és minden jel szerint el is akarta fogyasztani. - Szent Johannára! - szörnyedt el Kálmán - Ártani akarsz bimbódzó létednek? Mérgeznéd magad? Nem tudod talán, hogy gyomorhurutot okoz az alkohol? Nem hagyom! - ezzel megfogta a lány poharát, hogy kitépje annak kezéből. Ám a lány sem hagyta magát, így ide-oda húzgálták a poharat, majd az egész a lányra borult. Kálmán elégedetten lépdelt el a helyszínről, de szembe találta magát 30 rajongóval, akik felismerték. - Mi történt? - kérdezték. - Hát odamentem a kiscsajhoz, mert nagyon nézett. "Adj bort!" - mondtam neki. - "Nem adok" - mondta a csaj. Erre én: "Ne-e-e-e-e-e-eeem??" - "Na jó, adok" - mondta. Erre én nagyon pipa lettem, mondtam neki: - "Büdös kurva, ha akartál volna valamit, elsőre adtál volna!" - a többit láttátok: ráborítottam a borát, velem ne szórakozzon. Viszkit! - szólt Kálmán és elégedetten lehúzta a féldeci teát, majd alkoholos filccel aláírást osztott ki a fiúk karjára és a lányok mellére.

Otthon átgondolta az egészet: sokkal egyszerűbb lenne, ha nem kellene mindig bizonygatnia, hogy ő a rosszfiú, hanem évekre bevonulna a mezőtúri plébániára, ott kiélhetné minden eddig elfojtott jótékonykodási hajlamát (hiszen oda senki sem jár a rádióhallgatók közül) és amikor már elege lesz az egészből, akkor visszatér. Az elhatározást tett követte.

Csörr. Csörr.

Viora: - Hálló.
Vilma: - Szia, itt Vilma. Nemsokára érkezem, bemegyek még előtte a Tescoba, hozzak valamit?
Viora: - Mg, kell valami a Tescóból?
MG: - Két grillcsirke, húsz kiló kenyér, négy üveg rum, valamint…
Viora: - Nem kell semmi, köszi.
Vilma: - Oké, akkor kb 20 perc, és érkezem.
Viora: - Hozol valami kaját? Meg italunk sincs.
Vilma: - Persze, viszek valamit, mit vigyek?
Viora: - Nem is tudom… találj ki valamit…mindegy mit, lepj meg valamivel.
Vilma: - Oké, keresek valamit.
Viora: - Vilma, figyelj…nagyon rosszul vagyok.
Vilma: - ?? MI BAJ?
Viora: - Semmi, csak vicceltem, na, akkor várunk.

Legtöbbünknek igen nagy örömöt és komoly szórakozást jelent az utazgatás. Természetesen pénztárca és habitus függvénye, hogy Lajosmizsére vagy Tahiti-re utazik valaki, de általános szabályok itt is vannak, melyeket most dióhéjban felsorolunk nektek, drága tájékozatlan hallgatóink.

Az úti cél kiválasztása

Egyszerű matematikai műveletek segítségéve kiszámolhatjuk, hogy a birtokunkban levő pénzösszeg mekkora távolság leküzdésére tesz képessé minket. Amennyiben a gyanú legcsekélyebb árnyéka is vetül arra a tényre, hogy mindent ki tudunk fizetni - beleértve az utazást, a zabálást és a fölösleges dolgok ész nélküli megvásárlását bárhol - akkor haladéktalanul válasszunk új úti célt. Nincs annál kellemetlenebb, mikor a benzinkútnál, egész közel a tengerhez, áruba kell bocsátanunk fostestünket mindenféle jöttment kéjsóvár férfinak/nőnek, hogy tudjunk még 10 liter benzint venni a csotrogányba. Ugyanilyen kellemetlen tud lenni az is, amikor családostul, még zsíros szájjal, ökölbe szorított kezünkben egy marék sült tintahallal menekülünk az igen jó felépítésű, meglehetősen agresszív jellegű, a barátságról és az éhségről mit sem sejtő kigyúrt pincér elől, a sétálók nagy örömére. ( Ha elkapnak, nyugodjunk meg, másnap már a Youtube-on lesz, ahogy szarrá verik az egész családot.) Az autópálya fizetőpontjainak idomított rottweilerei pedig legendásan jó hatásfokkal dolgoznak, erre is érdemes figyelni.

Helyi mókázások

Sok kellemes, úgynevezett fakultatív program várhat ránk, ami azt jelenti, hogy fel sem merült bennünk, hogy ilyen van és ennyibe kerül, de már megígértük társunknak/társnőnknek. Tengerparton pl. arra ügyeljünk, hogy a vízen odaevező dinnyeárus nagyon toleráns ugyan, de amikor a dinnyecuccba beleharapás után jelezzük neki, hogy egy fillérünk sincs, csúnyán fel tud horgadni, és olyankor nem ismer se Istent, se embert, csak csapkod az evezővel. Ebből ritkán lehet jó kijönni. Vendéglátóhelyeken mindig éljünk a gyanúperrel, hogy a személyzet nem unatkozó milliomosokból áll, tehát ott felejtett pénztárcánkat szekundumok alatt elosztják, aztán kórusban megesküsznek, hogy még minket sem láttak az életben, és húzzunk el, mert jönnek a többiek. Aki felveszi velük a harcot, az számítson rá, hogy a halon és dinnyén élő déli emberek olyan szinten megverik, hogy csak az őrszobán fog magához térni, ahol kellemes hűvösben lehet várni a 600 km-re lakó konzult. Ezek ellenére a tengerparti népek általában jóindulatú, kedves emberek, esetleges neheztelésük valószínűleg buta arcunk, esetleges zavaros beszédünk, illetve a helyi szokások abszolút nem ismeretének következménye lehet.

Szállás

Szállást általában mindenhol lehet szerezni. Ha az utolsó nap csendben, nejlonzacskókban, fütyörészve kihordjuk személyes holminkat az autóhoz, alibiként várostérképpel a kezünkben - azzal a céllal, hogy padlógázzal elérjük a határt, és az éber házigazda elkönyvelje a veszteséget - akkor helytelenül cselekszünk. Egyrészt morálisan, másrészt fizikálisan is ápolásra fogunk szorulni, mert a helyismeret miatt elkapnak. Amennyiben tisztességes fizetővendégként működünk, akkor is figyelni kell a következőkre:
-a szomszéd szoba lakója még több liter tömény után sem a barátunk. Az éjjeli kopogtatás a szomszéd ajtaján, „szeretlek, te majom török, bazmeg” varázsszóval nem biztos, hogy a kívánt hatást (ölelgetés, kínálgatás, közös tánc, nemtől független szex) fogja eredményezni. Csínján bánjunk a spannoskodással, emberek.

Vásárlás

Külföldön sok mindent meg lehet venni. Ez pusztán pénz kérdése. Arra viszont ügyeljünk, hogy fejlett idegenforgalommal bíró országokban valaki mindig van, aki egy keveset ért a mi nyelvünkön is. Nem minden eladónő örül annak, ha a boltban megbeszéljük, mit hová dugnánk beléje, és a férfi alkalmazottak, esetleg más, helybeli vásárlók is megorrolhatnak, ha azt beszéljük ki éppen - bízva Bábelben - mekkora fülei vannak, esetleg hányat kéne a fejére verni, hogy megroggyanjon.

Ezek tudatában tehát: navigare necesse est.

Itt a nyár, és ti, drága mindenkimás, a hormonok és egyéb befolyásolhatatlan vegyi folyamatok hatására párt kerestek - már akinek nincs, persze. Néha az is keres, akinek van, de az már nem pár, hanem sor, esetleg full. Mindegy, ez már mélyebb pszichológia, ne menjünk bele. A párkeresés kikerülhetetlen része az első és néhány további randi, amelyre fel szoktak öltözni, egyrészt a törvények, másrészt a józan ész miatt. Ezt fogjuk boncolgatni a következőkben.
A nyári randiöltözet azért előnyösebb a télinél, mert egyrészt jóval kevesebb ruhából áll, másrészt - jól sikerült első randi esetén - hamarabb lehet le,-ill. felkapkodni. Hátránya viszont, hogy azok a külcsínbeli visszásságok, amik csak a nyoszolyán derülnének ki, idő előtt kibukhatnak, csökkentve ezzel esélyünket a potenciális jelöltnél.
Elsőként nézzük a lábbelit. Mivel sokan a melegre való hivatkozással szandálba vagy papucsba bújnak (ez utóbbi - szerintem - még otthon is szörnyű), rögtön kiderülnek lábaink esetleges hiányosságai. Bár a lábgombának nincs kalapja, azért látható. Szintén jól kivehetőek az akkora körmök, amikkel még az ormányos hangyász is meg tudná bontani a termeszvárat. A sarkakon levő golyóálló bőrréteg és a centis repedések pedig óhatatlanul sötét fényt vetnek amúgy kifogástalan külsőnkre. Randira tehát a nyitott cipellő és társai nem javallottak. Bár a magas sarkú cipő igen jól formálja a vádlit, férfiaknak mégis ellenjavallt, mivel komoly félreértésekre adhat okot, amiket nehéz kimagyarázni.
A felsőruházat - nyár lévén - általában könnyű és szellős. A köldökig kigombolt férfiing, szőrös mellkassal és kereszttel/zsilettpengével/dögcédulával azonban anakronisztikus és mindenképpen egyszerű gondolkodásra vall. Még a szőrös mellet kedvelő nők is visszariadnak egy verítékcseppekkel díszített csubakkamellkas láttán, nem beszélve arról, hogy a legyek is rászállnak. Ha feliratos pólóban van a férfiember, nem árt, ha nyelvtudás híján megkéri barátait, ugyan fordítanák le a szöveget, amiben randizni indul, mert nyelveket beszélő hölgyek esetében hülyén jön ki az „ I’m a ripper”, az „ I love boys, too” és az „ Only my mother” feliratú randiruha. Hölgyek esetében nincsenek ilyen problémák, bár a „ Cock-killer” szöveg nem túl jó ómen náluk sem.
Az alsóruházat is fontos. Nők lehetnek nadrágban is, szoknyában is - kinek mi tetszik jobban. Általában a láb milyensége dönti el, mit vesznek fel. Strandlabda nagyságú tomporon mindenképpen előnytelen a sztreccsnadrág, de egyéb megkötés nincs, a férfiak mindenre vevők a cél érdekében. Hímeknél kicsit problémásabb a nadrág milyensége. Akinek szép pipaszár lábai vannak, az kerülje az egészen rövid nadrágot, a könnyű anyagból készült bő gatya pedig egy könnyű szellőtől is rácsavarodhat a lábszárra, ami igen hülyén néz ki, és meglehetősen szerencsétlen külsőt kölcsönöz viselőjének. Amennyiben a férfiember csípőnadrágot vesz fel, figyeljen arra is, hogy egy esetleges leguggolásnál, lehajolásnál látványos kőművesdekoltázst fog produkálni, ami férfinél taszító.
Utolsóként essen szó a napszemüvegről. Nagyon sokan hordják, de a randin illik levenni. Senki sem szeret úgy beszélgetni órákon át, hogy a vele szemben ülő lény olyan benyomást kelt, mint a Cosa Nostra végrehajtója. Ha pedig szétáll a szemünk, és ezt óhajtjuk napszemüveggel leplezni, akkor felesleges az erőlködés. Alatta is szétáll.
Sok sikert.

Bizonyára feltűnt már neked is, hogy a Hotel Végtelen egy teljesen spontán műsor, ahol nincs előre megírt forgatókönyv. Mit forgatókönyv! Még egy jegyzetfüzet sincs, sőt, talán címszavakat tartalmazó papírfecnik sincsenek. Szinte egy baráti beszélgetésbe csöppen a hallgató, ahol folyamatosan dőlnek a poénok és az egyetlen dolog, ami előre meg van adva, az a műsor-témája, de minden más mindig csak az adott pillanatban alakul ki, legyen az egy jó beszólás, egy reagálás, vagy akár egy mélyebb, kifejtős gondolati-blokk. Az egyetlen hely, ahol az adás közben a hallgatók tudta nélkül egyeztethetnek a művészek, az a WC, a zenés blokkok alatt. Viszont még ezzel a lehetőséggel sem élnek, mert a WEB-kamerákat figyelve látható, hogy bizony a helyükön maradnak és továbbra is spontán zajlik minden. Mindez abszolút helyes kiejtéssel és gördülékenyen, elakadás nélkül jut el a hallgatóhoz, két órán keresztül. Ez nem a megszokott "format rádiózás", ez már maga a spontán valóság, az improvizáció magasiskolája. Szóval feltűnt? Észrevetted? Ha igen, akkor te is bedőltél a média legravaszabb átverésének, egy több milliárdos üzleti projectnek, a legmegtervezettebb macska-egér játéknak, melyben te vagy az egér és a macska a "Hotel Végtelen" néven futó, pénzügyi Mega-vállalkozás. Lássuk tehát a valóságot: hogy készül valójában a HV?

Túlzás nélkül megállapítható, hogy a HV az ország üzelti vállalkozásainak egyik meghatározó szegmense. A belepumpált több milliárd forint és milliós külföldi tőke, a mögötte álló alkotó gárda szellemi erőforrása önmagában is garantálhatná a minőséget, de egy ilyen volumenű vállalkozást abszurd dolog lenne a véletlenre bízni. Itt minden másodperc előre szerkesztett műremek, melyben nincs helye a legkisebb rögtönzésnek sem. Az a két óra műsor, amit a hallgató hetente hallhat, 168 órányi megfeszített munka végeredménye. Azt talán mondanom sem kell, hogy a legalaposabb felkészülés ellenére sem lehetne a műsort élőben előadni. Egyszerűen fizikai lehetetlenség lenne. Nincs az a profi rádiós vagy színész, aki képes lenne a legkisebb tévesztés nélkül eljátszani két órán keresztül, hogy minden spontán történik. Ezért az egész műsor felvételről hallható. De így sem könnyű. Gondoljunk csak bele, hogy amikor például a ´80-as években a "Szomszédok" című TV sorozat színészei próbáltak hétköznapinak tűnő, spontán párbeszédeket produkálni, milyen botrányosan gyenge, erőltetett és művi lett a hatás. A HV-t hallgatva ennek nyoma sincs. Nem is lehet, mert egy-egy mondatot néha százszor is újravesznek, digitálisan feljavítanak, szükség esetén átírnak - mindaddig, amíg tökéletes nem lesz. Lássuk a folyamatot:

A teljes szövegkönyv (beleértve minden poént, minden beszólást, minden szót és minden nevetést) a humor két állócsillagának a műve. Bizonyára feltűnt már, hogy MG történetei, Kálmán hangulathozó megmozdulásai, Viora frappáns reagálásai mennyire profik és jellegzetesek, mégis ismerősnek tűnnek. Ennek nyilvánvaló oka van: a két szövegkönyvíró nem más, mint Sas József és Ihos József (Kató néni). Az így előállított nyers szövegkönyv Fekete László erős ember lektori szűrőjén átfutva kapja meg végleges formáját. Ezt olvassa fel a Viora-Kálmán-MG trió. Hogy a spontanitás illúzióját minél inkább megteremtsék, úgy tesznek, mintha lenne SMS fal, szaggatna az audio stream, sőt, WEB-kamera adást is sugároznak. Ehhez a fiúk ruházatát Steiner Kristóf tervezte, a gesztusok és a személyiségjegyek Kocsor Zsolt útmutatásai alapján lettek kreálva. A nevek 2/3 részben szintén fantázianevek: a Magyar Gárda jelentős pénzzel támogatta a HV létrejöttét, ezért viszonzásképpen, gesztus gyanánt kapta nevét a trió legerősebb tagja. A Kálmán becenévre nincs magyarázat: Kocsor Zsolt ezt álmodta meg és makacsul ragaszkodott hozzá. Egyedül Alan Viora használja az eredeti nevét. Merő véletlen, hogy egyrészt Woody Allen nevére asszociál, másrészt megegyezik a "Vírus a LAN-ban" informatikai szakkifejezéssel. Ahogy a hang, úgy a WEB kamera közvetítések sem élő adásból valók: azok a valódi személyekről készített digitális utómunka eredményei, James Cameron 3D számítógépes csapatának mestermunkája. Természetesen a hozzászóló hallgatók is csupán virtuális személyek. Margó Mama és Dickinson hangját egy szuperszámítógép állította elő, ami sajnálatos módon Windows98 alatt működött, ezért amikor korszerűbb operációs rendszerre álltak át, kénytelenek voltak e két karaktert mellőzni, majd átállni a hang nélküli SMS- és internet virtuális személyekre, amelyek természetesen szintén nem valódi emberek, hanem egy csapatmunka eredményei. Ezen nincs csodálkozni való, hiszen a valóságban lehetetlen lenne olyan egyedi karaktert találni, mint Rocker Miki, olyan zseniális szövegírót, mint M.Csaba, olyan szorgalmas hozzászólót, mint Holdkorong, vagy olyan állandó tanácsadásra szoruló gyereket, mint Pank. Kérdés persze, hogy a három narrátor beéri-e a kész szövegkönyv felolvasásával és a számukra kitalált karakterek megformálásával vagy szeretnének valami személyes kézjegyet hagyni a műsorban? Mert igaz ugyan, hogy minden szót és minden gesztust a szájukba adnak, de a hallgatók ezt nem tudják, a hallgatók szemében olyan, mintha ők találnák ki az egészet, és végül is az ő tolmácsolásukban halljuk a műsort, kis részben tehát az ő érdemük is annak a sikere, ezért jogos, hogy akár bele is szóljanak néha. Nos, erre egyszer volt próbálkozás, tavaly pl. az alábbi párbeszéd hangzott el két adás között a próbákon:

MG: - Ez azért durva!
Kálmán: - Mi a baj, MG?
MG: - Nézd meg. Itt van a szövegkönyv. A következő műsorban azt kellene mondanom: "Ne is törődj vele. A lényeg megvolt, keress másik nőt."
Kálmán: - Ez tényleg durva... Hétről-hétre el kell játszanod a lelketlen, lényegre törő nőfalót, nekem pedig a rosszfiút, akit nem igazán érdekel más véleménye és még az sem, hogy ki mit mond róla a villamoson.
MG: - Igen. Tudod mit szeretnék egyszer?
Kálmán: - Mit?
MG: - Hogy elmondhassam végre a saját véleményemet. Nem azt, amit ideírtak, hanem azt, ahogy én csinálnám az első randit.
Kálmán: - Tényleg, ezt nem is tudom. Hogy randizol a való életben?
MG: - Neten szeretek ismerkedni. Van a tudszegyjodiszkot.hu/chat szoba. Na, ott szoktam időzni...
Kálmán: - Jé, én is!
MG: - Több hónap chat-elés után a lánnyal elmegyek vakrandira. Addig még nem is láttam soha. Engem nem érdekel a teste vagy a kora, csak a lelke. Akkor minek a kép? Igazam van, nem?
Viora: - He! Bassza meg! Még nyomok vagy két szériát. A faszára! (Viora, mivel a magánéletében pankrátorként dolgozik és néha ketrecharcokban is részt vesz, keményen edz, amivel nem egyeztethető össze a finom beszéd és a lírai stílus. A sok beszéd szintén nem jellemző rá. Néha még a beszéd sem. Előbb üt, azután nagyobbat üt, rúg párat, és még azután sem kérdez, legfeljebb a végén odavet egy egyszerű mondatot a vérző, törött kezű áldozatának. Szinte hihetetlen, hogy a műsorban képesek megjeleníteni egy empatikus, mindig odaillő mondatokat rögtönző Viorát.)
MG: Összerezzen és félve néz fel: - Bocs, Viora, nem akartalak megzavarni.
Viora: - Hrrrr! - visszamegy a konditerembe.
MG: - Szavam ne feledjem. Szóval, veszek egy nagy csokor vörös rózsát és elhívom a hölgyet a Mekibe, mert ott fincsi a hami és jó a zene. Pár óra múlva, mintha csak véletlenül történne, hozzáérek a kezéhez. Majd gyorsan visszahúzom a kezem és azt mondom: - Pardon hölgyem. Kiengesztelhetem tánccal és énekkel? Erre igent mond. Akkor én a Meki közepén, az asztalok között salsába kezdek és éneklem az Én édes Katinkám című slágert.
Kálmán: - Én is énekeltem már hölgynek, de én inkább a Csinibabát preferálom. Volt egyszer, hogy valaki odaszólt, hogy hát ez gáz. Na, akkor én órákig sírtam, úgy megviselt. A hölgy vígasztalt, de csak sírtam, erre hazament és én még azután is sírtam.
MG: - Rokonlelkek vagyunk, úgy látom. Ebben a csúnya szövegkönyvben pedig az áll, hogy vitatkoznunk kell, hogy Bruce Dickinson pilóta-e vagy sem... Ekkora hülyeséget. A valóságban pár másodperc és megnézzük az interneten. Te tudod, ki ez a csóka?
Kálmán: - Ismerősnek tűnik a neve. Na, az biztos, hogy én sem tudnék vitatkozni veled, főleg nem ilyen dolgokon. Ami engem sokkal inkább zavar, hogy a WEB kamera miatt mindig be kell öltöznöm sötét tónusú ruhákba, mert állítólag ez jobban illik a Kálmán karakteréhez. Pedig világ életemben a laza, rózsaszínű ing és a feszülős, fehér vászonnadrág volt rám jellemző. Nyáron fehér vászon-rövidnaci, szerzetesi papuccsal, hidrogénezett, tüsi-hajjal.
MG: - Csinosabb, az már biztos. De tudod, Kristóffal nem lehet beszélni. Fafejű.
Kálmán: - Tudom.
Viora: - Vagyok!
Kálmán: - Vió, elmesélhetnéd adásban azt a történetet, amikor elmentél a falusi lányhoz... Tudod, amikor mondták előtte, hogy pisilés előtt hajtsd fel a WC ülőkét, utána pedig hatsd le. És mivel fa budi volt csak udvaron, az egészet felhajtottad, össze is dőlt.
MG: - Hahahahaha!
Viora: - Beszótá?!
Fekete: - Sziasztok. Pont hallottam a végét. Ezt a sztorit MG fogja elmesélni.
Viora: - Lebasszak egyet?!
Fekete: Ijedtében a falnak ugrik: - Ne bánts! Tudom, hogy szabályellenes, de most az egyszer, egyetlenegyszer kivételesen eltérhetünk a forgatókönyvtől a következő adásban. Vio, mondd el te a sztorit.
Viora: - Pont hogy nem akarom! MG mondja el!
Fekete: - De hát ezt mondtam én is: hogy MG karakteréhez jobban illik az ilyen történet.
Viora: - Beszótá! (Feketének leken egy sallert, kitépi a keverőpultot és a falhoz dobja. Fekete ájultan esik össze, MG sikít, Kálmán sír, Viora értetlenül néz szét: - Most mi van? - teljes a káosz.)

Ezek után a HV felsővezetés úgy döntött, hogy a három művész egymástól függetlenül, külön-külön olvassa fel a műsorban rá osztott szöveget. Attól kezdve nem is találkoztak személyesen, csupán a kifinomult technikának köszönhető, hogy a hallgatók úgy hallják, mintha élőben és egyidőben lennének a stúdióban. Viszont mégis sikerült elérniük, hogy legyen valami, ami saját munkájuk eredménye. Az történt, hogy spórolási szándékkal a pénzügyi management nem vette meg a külföldi számokat. Az összes angol nyelvű számot házon belül készítik, sőt, ezeket élőben játszák el a felvételről szóló prózai részek közti szünetekben: a doboknál Fekete, a gitárokon Kálmán és MG játszik, az ének pedig Viora hangja. Külön csavar a műsorban, hogy a számok után néha hallhatjuk, amint viccelődve megjegyzik a felvett műsorban, hogy ezt és ezt a számot ők játszották és amikor valaki azt mondja otthon, hogy "na persze, biztos", akkor elégedetten dőlnek hátra.

M.Csaba írását olvastátok.

Nagyon itt volt már az ideje még egy válogatásnak legmókásabb jeleneteinkből. Nagy részét hallhattátok már "kultrajzok formájában", ám ettől még nem árthat még egyszer és még egyszer belehallgatni. Már csak azért is, mert miért ne. Uraim, Lányok, sohasem ismertem jobb csapatot magunknál. Katt a nevekre.

Krva
Nem áll fel
Kukkoló
Izomból

Vajon mi lett volna a sorsunk, ha nem találkoztunk volna soha, és nem lettünk volna rádiósok?

Minden másképpen alakult volna.

Ha akkor, azon a harminckilenc évvel ezelőtti estén útjaink nem keresztezték volna egymást, minden bizonnyal MG még ma is a sanzonok világában élne, vendéglátózna egy távoli hajón, talán a Níluson, régi zongoráján játszva…
És Kálmán? Igen, ez esetben folytatta volna misszionáriusi életét, a Galapagos mentén, és sosem lett volna osztályrésze a siker, pénz, csillogás.
Viora mára már kifejlett pankrátor lenne, és nem merengene azon, hogy tizennégyezren, vagy tizenháromezren hallgatták a Partizánbált.

De nem így történt, és hogy nem így történt, az egy nüanszon múlott. 1972 április 31. Sosem feletjük el ezt a dátumot. Úgy hozta az élet, hogy egyszerre tartózkodtunk jó időben, jó helyen: A budapesti Hasnyák Olimér szálló halljában vágni lehetett a füstött. Ez a szálló, a maga öt csillagával akkoriban Közép-Európa rádiósainak titkos találkozóhelye volt, olyan legendás figurák jártak oda akkoriban, akiknek a neve ma már egybeforrt a rádiózás hőskorszakával, páldául Karjám Mirtill, Bőg Sándor, Korompill Márk. De, sorolhatnánk a végtelenségig.

Mi akkor, persze nem mint rádiósok voltunk ott, hiszen nem is voltunk azok. Eszünkbe sem jutott, hogy a rádiós ki-mit-tud-on induljunk, nem is engedélyezték volna a szakma képviselői. Ellenben történt egy sajnálatos adminisztrációs hiba, ami megváltoztatta a történelem menetét. Az ott összesereglett szakmai konferencia ugyanis azért gyűlt össze, mert egy olyan tervet dédelgettek, amelynek megvalósulására ugyan kicsi volt az esély, sőt, nagyon is kockázatos volt, ellenben generációk sorsát változtathatta volna meg. Ez a terv nem volt más, mint az, hogy létrehozzanak egy rádiós szupercsapatot, olyat, ami kiállja az idők próbáját, olyat, ami több évtizeden keresztül vezérlőcsillaga lesz a majdani koroknak, rádióműsorilag. Az ördög a részletekben bújt meg, ugyanis közbeszólt a fentebb említett adminisztrációs baki. Történt ugyanis, hogy az elnöklő elnök úr titkárnője hallomásból írta a jegyzőkönyvet, és amikor a tanács eldöntötte, hogy ennek a csapatnak a megszervezésével Oláhfi-Szekeres Pált bízzák meg, a titkárnő tévedésből ezt írta a papírra: Alan Viora.

Viorát villámcsapásként érte a hír, hiszen ő csak egy pankrációs show-ra érkezett, de közölték vele, hogy kizárt a tévedés, ő találtatott a legalkalmasabbnak arra, hogy összerakja a csapatot. Nem sürgős a dolog, mondták neki, öt perce még van döntésig.

Hogy mi történt az alatt az öt perc alatt, az a mai napig rejtély. Mint ahogy nem tudjuk azt sem, hogy MG és Kálmán hogyan volt rávehető erre az embertpróbáló feladatra, melynek súlya alatt megtört volna bárki.

De nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy egy tévedés, egy apró hiba eldöntött mindent, három ember és sokezer másik sorsát, ott, a Hasnyák szálló halljában, 1972 április 31-én.

A többi már történelem.